Édesburgonyával az ugandai éhezés ellen

Még ma is gyermekek milliói éheznek Afrikában, az ebola és a zika vírusról is sokat hallani, arról viszont kevesebbet beszélnek, hogy az A-vitamin hiánya hogyan hat 43 millió gyermek növekedésére a kontinensen.

Az A-vitamin hiány gyermekkorban növekedési zavarokhoz, farkasvaksághoz és korai halálhoz vezethet. Az élelmezési problémákra és az A-vitamin hiányára együtt adhat választ egy ugandai tudós, Dr. Robert Mwanga. Szerinte a megoldás egy A-vitaminban és tápértékben gazdag, sárgahúsú édesburgonya fajta lehet, aminek kikísérletezéséért a kutató elnyerte a rangos World Food Prize-t. A díjjal olyan projekteket támogatnak, amelyek a világélelmezési problémákra kínálnak megoldásokat, minél jobb minőségű, és minél nagyobb mennyiségben előállítható élelmiszerrel.
A pénzjutalom első részletét, 250 ezer dollárt már át is utalták a fejlesztésre, és elkezdődött a sárgahúsú édesburgonya termesztése Közép-Ugandában. Egy helyi gazda így nyilatkozott a növényről: “Mióta a narancssárga édesburgonyát esszük, ritkábban betegszünk meg. Egészségesebbek vagyunk, és a bőrünk is szebb tőle. Ugyanakkor magas a hozama, rengeteget tudunk termelni, így nem vagyunk éhesek. Mivel el is tudjuk adni, pénzünk is van belőle.”
Az ugandai farmerek több mint 40 százaléka termeli az édesburgonyát, de annak inkább a fehérhúsú fajtája volt ismert az országban, ami nem annyira gazdag A-vitaminban, mint narancshúsú társa. A nemesítés  során a kutatók a helyi fajták és a világ különböző pontjairól származó változatok pozitív tulajdonságait egyesítették, és az új egyed kedveli az ugandai termőföldet, valamint magas a tápértéke, a vitamintartalma.
“Korábban is volt már kampány az A-vitamin terjesztésére, de az nem volt fenntartható. Képzeld csak el, hogy A-vitamin kapszulákat kell osztogatnod egy egész kontinens lakóinak…” – mondta a kitüntetett tudós, Dr. Robert Mwanga.
A mostani kutatások kimutatták, hogy fél évente egy kapszula A-vitamin a negyedével csökkenti a gyermekhalálozást. Azonban az A-vitamint előállítani és eljuttatni emberek millióinak nemcsak bonyult, de rendkívül költséges is. Sokkal egyszerűbb és olcsóbb megoldás lehet, ha olyan élelmiszereket termelnek, amelyeknek magas az A-vitamin tartalma.
Biofortikáció az eljárás neve, amivel a különböző fajtákból nemesítés során állítják elő az új, táplálóbb élelmiszereket, és ezt az eljárást alkalmazta Dr. Mwanga is. Eredetileg ez a megoldás genetikai módosításokat is alkalmaz, de az ugandai tudós csak hagyományos nemesítést végzett, amikor létrehozta az új fajtát. A munka, amivel elnyerték a díjat, a biofortikáció eddigi legsikeresebb eredménye: a sárgahúsú édesburgonyát a tervek szerint több mint kétszázezer háztartásban fogják termeszteni és fogyasztani 2018-ig a kontinensen.
Szerző: Farmosi Nóra
(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez