Műteni is fognak – útnak indult az AHU 14. orvosmissziója Afrikába

A fennállásának 10. évfordulóját ünneplő Magyar Afrika Társaság (AHU), Közép-Európa legnagyobb, nemzetközi segélyezéssel és fejlesztéssel foglalkozó civil szervezete útjára indította 14. orvosmisszióját Afrikába. Ezúttal fül-orr-gégész szakorvosok indultak útnak Malawiba, ahol műteni is fognak.

Az AHU eddigi missziói során több mint 40.000 beteget látott el Afrikában olyan területeken, ahol sokan egyáltalán nem jutottak korábban orvosi kezeléshez. Az eddigieknél sokkal alaposabb előkészítést igényelő mostani küldetésre speciális műtétekre felkészült professzorok is kiutaztak.

„Nagyon büszke vagyok, mert 10 éve nem gondoltam volna, hogy ennyi missziót fogunk elindítani. Azt gondolom, hogy a tevékenységünk sikeres, rengeteget dolgozunk azon, hogy segítséget nyújtsunk Afrikában. Ez a segítség az életet jelenti azoknak, akik meg fogják kapni. Köszönöm szépen az orvosoknak” – mondta Balogh Sándor, az AHU elnöke a reptéren, az indulás előtti sajtótájékoztatón.

dscf0050

Az AHU első, Malawiba indított missziója során a orvosok ellátogattak a Blantyre-ben található Queen Elisabeth Kórházba, ahol összeismerkedtek a kórház fül-orr-gégész orvosával, aki az egyetlen ilyen szakorvos az egész országban. Az ő munkájának támogatására és tehermentesítésére indult el ez a különleges műtős misszió, amely során elsősorban fülműtéteket, illetve egyéb fej- és nyaksebészeti beavatkozásokat végeznek majd el.

„Jelenleg egyetlen fül-orr-gégész dolgozik a 16 millió lakosú Malawiban. Amikor találkoztunk, akkor jött az ötlet, hogy legyen egy ilyen misszió, amihez megkaptunk minden segítséget az AHU-tól” – mesélte Dr. Pálinkás Edina fül-orr-gégész szakorvos-jelölt.

dscf0046

„Az út előtt felkészítettek minket arra, hogy nagyjából milyen körülmények várhatók Afrikában, és milyen jellegű műtéteket fogunk tudni elvégezni. Természetesen nem lesznek olyanok a lehetőségek, mint nálunk Magyarországon, hanem megpróbálunk alkalmazkodni a helyi körülményekhez. Ehhez mérten megpróbáljuk a legjobb ellátást biztosítani a betegeknek”  – mondta Prof. Dr. Gerlinger Imre.

„Természetesen nagy izgalommal várjuk az utat és az afrikai betegeket. Bízom benne, hogy sok embernek tudunk segíteni” – tette hozzá Prof. Dr. Katona Gábor.

Az orvoscsoport munkáját a malawi Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ  (HTCC) munkatársa segíti a helyszínen, az Amplifon Kft. pedig hallókészülékekkel és pénzzel is támogatta a missziót.

dscf0052

„A mi feladatunk a kéthetes küldetés alatt az, hogy az orvosok a maximálisan el tudják látni feladatukat, és a munka mellett jól érezzék magukat” – mondta Szeremley Csaba, a malawi HTCC-ház igazgatója. Az orvosokat a Magyar Afrika Társaság jószolgálati nagykövete, Abebe Dániel (művésznevén: Bebe) indította útjára.

A különleges orvosmisszió tagjai:

-Prof. Dr. Gerlinger Imre, Ph.D. med. habil. egyetemi tanár, MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika klinikaigazgatója.

-Prof. Dr. Katona Gábor Ph.D. az orvostudományok kandidátusa, címzetes egyetemi tanár, a Fül-orr-gégészeti Szakmai Kollégium tagja, a Magyar Fül-orr-gégeorvosok Egyesületének Gyermek Fül-orr-gégészeti szekció elnöke, a Heim Pál Gyermekkórház Fül-orr-gégészeti Osztályának osztályvezető főorvosa.

Dr. Bodnár Judit, aneszteziológus-intenzív terápiás szakorvos.

Dr. Balogh Illés, fül-orr-gégész rezidens.

Dr. Pálinkás Edina, fül-orr-gégész szakorvos-jelölt.

dscf0075

Fotó: Konkoly-Thege György

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez