Ezeket az izgalmas kiállításokat még elcsíphetjük Bécsben

Az osztrák fővárosba néhány óra alatt el lehet jutni, és az utazó biztos lehet benne, hogy nagyon érdekes kiállításokat láthat a város múzeumaiban, galériáiban.Most két tárlatot ajánlunk, melyek még hosszabb-rövidebb ideig láthatók Bécsben.

Ai Weiwei a nemzetközileg legismertebb kortárs kínai képzőművész. Sokáig élt Amerikában, volt üldözött ellenzéki, de most talán megbékélt vele a “rendszer”, mert tavaly újra kapott útlevelet.Gyakran vannak kiállításai világszerte, de Bécsben ilyen nagyszabású eddig még nem volt. Két helyszínen, a Belvedere kastélyban illetve parkjában és as 21er Haus kortárs képzőművészeti múzeumban láthatók alkotásai. A kiállított műtárgyak Ai Weiwei-hez illően elég extrémek. Az egyik projektje a kastély parkjának tavában 201 lótuszvirág, melyek mindegyike 5 mentőmellényből áll, és természetesen a menekültválságra utal.

201-kotuszvirag

 

dsc_0875Van műve teaszálakból; újjáépítette egy, a Ming dinasztia korában élt teakereskedő család templomát (a 14 méter magas, 1300 darabból álló faépítmény először látható Kínán kívül); a Felső-Belvedere barokk kertjében a kínai horoszkóp állatjegyeit ábrázoló 12 bronzfejet állított ki; a Kastélyban bambuszrudakból és selyemből készült sárkányok “lebegnek”.
Ai Weiwei gyakran használja műveihez régi korok porcelánjait. A 21erHausban 100.000 antik teakiöntő-darabkából formált “szőnyeg” látható – ez a klasszikus kínai kultúra pusztulására/pusztítására utal.

Templom a Ming-dinasztia korából.
Templom a Ming-dinasztia korából.
Bambuszból és selyemből készültek a szobrok.
Bambuszból és selyemből készültek a szobrok.
Teaházak préselt teából.
Teaházak préselt teából.
Teakiöntők darabkáiból formált szőnyeg.
Teakiöntők darabkáiból formált szőnyeg.

Az izgalmas kiállítás november 20-ig tart nyitva.

A másik tárlat a Leopold múzeumban, a Múzeumi negyedben látható, január 9-ig – “Idegen Istenek Afrikából és Óceániából” a címe. A múzeum saját gyűjteményéből válogatta ki a maszkokat, fafaragásokat, festményeket és szobrokat, melyekhez a földrészekre jellemző maszkok adtak ihletet. Így a többi közt nigériai, kongói, elefántcsontparti és ghánai tárgyak mellett Modigliani, Picasso, Emil Nolde és más művészek alkotásai teszik még színesebbé a kiállítást.


afrikai-maszk

 

 

 

afrikai-maszk

 

 

Egy Picasso-mű a Leopold Múzeum kiállításán.
Egy Picasso-mű a Leopold Múzeum kiállításán.
Emil Nolde olajfestménye.
Emil Nolde olajfestménye.
Nigériai szobrok.
Nigériai szobrok.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez