Gyógyszertúra, árvaház és nsima – egy nap áram nélkül Malawiban

Ember tervez, Isten végez – mondogatták nagyszüleink, amikor valami nem úgy alakult, ahogy terveztük. Nos, hasonló történt a Malawiban tevékenykedő magyar orvosmisszióval is hétfőn. De a nap korántsem volt eredménytelen.

Már a Blantyre-i HTCC-házban döccenővel indult a hétfő – mint tegnap beszámoltunk róla, áramszünetre ébredtek a magyar orvosok. A kórházban pedig az derült ki, amikor megérkeztek, hogy egy tönkrement kábel miatt az egész orr-fül-gége osztályon nem volt áram. Így a műtéteket sem tudták megkezdeni.

Az egész csapat elindult hát, hogy orvosolja a már korábban felbukkant problémát: azt, hogy nincs minden gyógyszerből és eszközből elegendő a kórházban. A próbálkozást siker kísérte: az AHU műtős misszióját a HTCC-vel közösen támogató Amplifon Kft. adományaiból többféle antibiotikumot, fájdalomcsillapítót, fülcseppeket, sebvarró fonalakat, kötszereket, altatáshoz szükséges gyógyszereket vásárolt a magyar csapat.

img-20161031-wa0011

 

Délután a Jacaranda iskolába látogattak el orvosaink – ezt az intézményt árva gyermekeknek tartják fent, és a Magyar Afrika Társaság (AHU) is támogatja lakóit. A diákok közül négyen, Farida, Joyce, Rashid és Christopher körbevezették a vendégeket, majd egy rövid, fergeteges fellépéssel is meglepték őket.

img-20161031-wa0013

img-20161031-wa0017

img-20161031-wa0012

img-20161031-wa0019

Este még mindig nem volt áram a szálláson, így a vacsorafőzéshez is maradt a nbaula, a faszenes sütő. De minden elkészült rajta: a csirke, a zöldségek, a krumpli, és most először megkóstolhatták az orvosok a tipikusan helyi ételt, a nsimát, fehér kukoricakását is.

img-20161031-wa0010

img-20161031-wa0007

img-20161031-wa0008

 

(Visited 40 times, 2 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez