Olimpiai ezüstérmes államtitkár a Magyar Úszóhírességek Csarnokában

Dr. Szabó Tündének, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkárának a személyében egykori olimpiai ezüstérmes élsportoló, jelenlegi munkaköre szerint pedig egy kormánytisztviselő is bekerült szombaton a Magyar Úszóhírességek Csarnokába.

„A sport az életem, az úszás pedig az, amitől nagyon sokat kaptam, és éppen ezért volt olyan fájó a búcsú, amit válogatott versenyzőként sokkal későbbre terveztem” – nyilatkozta Dr. Szabó Tünde a BP2017 Médiának, nem sokkal a százhalombattai köszöntése után.

A Nyíregyházi Vasutas SC színeiben versenyző, és a klubjához végig hű maradó úszónő az 1992. évi barcelonai nyári játékokon – Egerszegi Krisztina mögött a célba érkezve – ezüstérmet nyert 100 háton, ezt megelőzően ugyanebben a számban az 1991-es perth-i világbajnokságon is a szám második legjobbja volt. Nem kis bánatára az olimpiai sikere után betegség miatt búcsúzni kényszerült az aktív sportolástól. Tizenkilenc évesen vonult vissza…

„Mindig is az volt a célom, hogy a sport vonzáskörében maradhassak, és annak az ügyét szolgálhassam. Hálát adhatok a sorsnak, hogy az életem mindez idáig így is alakult. A nyíregyházi úszóiskola vezetőjeként a munkatársaimmal együtt több ezer gyereket tanítottunk meg úszni, közülük sokan versenyzőként is megállták a helyüket. A TF hallgatójaként szereztem szakedzői diplomát, majd Szegeden a jogtudományt tanultam ki. Még tovább lépve – hogy többet lássak és tudjak – sportjogi-, és egészségügyi szakjogász diplomát szereztem. Mindezeknek az ismereteimnek és az eddigi munkahelyeimen szerzett tapasztalataimnak köszönhetem, hogy tavaly szeptemberben sportért felelős államtitkárnak neveztek ki” – mondta befejezésül Dr. Szabó Tünde, aki négy éve a MÚSZ főtitkáraként sokat tett a FINA Világbajnokság rendezési jogának elnyeréséért, most pedig a 2017. évi esemény szervező bizottságának is a tagja.

Forrás: BP2017 Média

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez