Az űzött vadként bujkáló kalifa öngyilkos mellényben lapul alagutak mélyén

Üldözési mániában szenved az Iszlám Állam feje, akinek nemrég belső összeesküvéssel kellett szembenéznie. Abu Bakr al-Bagdadi, aki önmagát az Iszlám Állam kalifájának nevezte ki, korábban szívesen viccelődött környezetével – de amióta megkezdődött Moszul ostroma, elkomorult a tekintete.

Hirtelen mindenki gyanússá vált a számára: attól tart, hogy legközelebbi hívei végeznek vele, látván, hogy a harc reménytelen. Minderről kurd katonai vezetők tájékoztatták a nemzetközi sajtót. A kurd csapatok fontos szerepet játszanak Moszul ostromában.

Abu Bakr al-Bagdadi nem menekült el a városból, bár korábban ezt a hírt terjesztette el magáról. Az önjelölt kalifa ugyanis tisztában van azzal, hogy Moszul ostromán áll vagy bukik az Iszlám Állam sorsa. A katonai döntéseket nem ő hozza, hiszen ahhoz nem ért. Arra ott vannak Szaddám Huszein egykori tisztjei. Csakhogy közülük mind többen fontolgatják az árulást a túlélés reményében. Nemrég az iraki hírszerzés közölte: SMS-ek érkeztek Moszulból. A katonai bizottság egyik tagja tájékoztatta az iraki hírszerzést Moszul helyzetéről. Nem sokáig. A belső elhárítás felfedte az összeesküvést, és az Iszlám Állam szörnyű bosszút állt. 52 összeesküvőt ketrecekbe zárva szépen lassan vízbe fojtottak. A videót pedig bemutatták az Iszlám Állam tisztikarának…

A nagy SIM-összeesküvés néven emlegetik Irakban az Iszlám Állam tisztjeinek lázadását. A mobiltelefon azóta a dzsihádharcosok számára halálos fenyegetéssé vált. Akinél SIM-kártyát találnak, azt azonnal kivégzik. A kalifa a hősi halálra buzdítja híveit. A kurd hírszerzés szerint több mint 10 ezer öngyilkos merénylő várja a kalifa parancsát. Maga Abu Bakr al-Bagdadi is az öngyilkos merénylők robbanómellényében alszik. Semmiképp sem akar élve az ellenség kezébe kerülni. A kalifa terve, melyet mindenkivel közölt is a környezetében, az: ha el akarnák kapni, akkor az utolsó másodpercben felrobbantja magát…

Képünk illusztráció.

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez