Bombázóval újított az ukrán belügyminisztérium

A politikai viharok mindennaposak Ukrajnában, most azonban olyan lépés osztja meg a közvéleményt, amely bárhol nagy meglepetést okozott volna. Anasztazia Deyeva, a 24 éves, korábban modellkedéssel is foglalkozó hölgy lett ugyanis a belügyminiszter helyettese.

Akiről a legtöbb ukrán azt gondolja, kora miatt nem alkalmas a pozícióra – pláne, hogy a rendőrséget és a titkosszolgálatokat is a tárca felügyeli. Felettese, Arsen Avakov ukrán belügyminiszter azonban teljes mellszélességgel kiáll a támadások kereszttüzében levő lány mellett: “Az elsődleges ok, amiért az emberek támadják, az, hogy fiatal. A szovjet hagyomány szerint ebben a pozícióban egy szörnyetegnek kellene dolgoznia, de mi egy lányt vettünk fel. Ez talán csak azt jelenti, hogy másképpen csináljunk a dolgokat a minisztériumban” – írta a belügyminiszter a Facebook oldalán.

A hölgy egyébként korábban is dolgozott már asszisztensként egy parlamenti képviselő mellett, egy svéd energetikai vállalat is alkalmazta, és úgy gondolták: ez éppen elegendő tapasztalat, hogy ellássa a felelősségteljes munkát a belügyben. Most azonban még a múltjával kell megküzdenie. Nyilvánosságra kerültek ugyanis olyan fotók, melyeken szinte meztelenül pózol a kamerának.

urrrr

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez