Új Titanic készül Kínában is – videó

Az egykori óceánjáró élethű mását Szecsuán tartományban építik, 1200 kilométernyire a tengertől.

Minden paraméterében az eredeti Titanicot másolják le a készítők, a hajó 269 méter hosszú és 28 méter széles lesz, belül pedig bálterem, színház, medence is lesz a kabinok mellett. A projekt teljes költségvetése 145 millió dollárra tehető – áll a Hszinhua kínai hírügynökség jelentésében.

Az új Titanicot turisztikai fejlesztésnek szánják, de nem fog közlekedni a tengeren, földrajzi helyzete miatt ugyanis be kell érnie a helyi Csialing folyóval, ahol majd vízre bocsátják. A munkálatok még csak ezen a héten kezdődtek el, de két éven belül befejezik a projektet. A legnehezebb részén már túl is vannak, hiszen az eredeti hajó lemásolásához nem voltak meg a szükséges dokumentumok a készítőknek. Ezeket kellett elsőként beszerezni különböző magángyűjteményekből a világ minden tájáról, ami több évet vett igénybe.

A kínai hajó nem az első Titanic replika, hiszen ahogy arról korábban is beszámoltunk, Ausztráliában is építik a luxushajó mását, amit Titanic II névre kereszteltek el.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez