Miket füllentenek az arab szülők a gyerekeknek?

Ne gondoljunk nagy dolgokra. Csak olyanokra, mint a fogtündér vagy a Mikulás. Amelyek könnyebbé teszik az életet. Mármint a miénket, szülőkét.

Világszerte gyakoroljuk ezeket a pici, ártatlannak tűnő praktikákat. Angliában a minap készítettek egy felmérést, abban ötből négy szülő vallotta be, hogy bizony él az ilyesmivel. “Viselkedj, figyel a Mikulás”. Vagy “meglátjuk” – amikor pontosan tudjuk, hogy semmi nem lesz belőle.

Nincs ez másképp a Közel-Keleten sem, ott is apró trükkökkel próbálják rábírni az anyukák-apukák a gyerekeket a szerintük helyes viselkedésre. Vagy arra, hogy megtegyék azt, amitől könnyebb az élet. Nem a kicsiknek: a felnőtteknek.

A madarak kitüntetett szerepet játszanak ezekben a történetekben arrafelé. Például “láttam, hogy egy kismadár azt csiripelte a papának, hogy rosszalkodtál” – mondja a mama, amikor nem akarja, hogy kiderüljön: bizony ő lebbentette fel a fátylat a kis kölyök viselt dolgairól. Vagy a madarak azért csiripelnek, mert arra kérnek: kelj már föl és készülj az iskolába.

Aztán ott vannak a szörnyek és más rémségek. Amelyek persze akkor fognak felbukkanni, ha a kicsik nem hallgatnak a felnőttekre, és még az ünnepet is ellopják, ha a gyerek nem teszi ezt vagy azt.

De próbálkoznak olyasmivel is, hogy “Allah mindent megad neked, amit csak akarsz, ha jól viselkedsz”. Vagy “ha megeszed az ételt, olyan erős leszel, mint a Denevérember”.  Van, aki pozitvan áll hozzá a manipuláláshoz: “Ha jó leszel, a Paradicsomba kerülsz”. De van, aki ellenkezőleg: “ha rosszul viselkerdsz, a pokolra jutsz”.

Aztán vannak egészen kreatív szülők is. Az egyik anyuka azt mesélte az Al Arabiyának, ő azzal igyekszik rávenni a gyerekeit az esti fogmosásra, hogy elmeséli: van egy nagy, kopasz ember, aki a környéket járja egy hatalmas fogkefével, és azzal tisztítja meg azoknak a fogait, akik ezt maguktól nem teszik meg. Tettestárs ebben az apuka is, aki néha kioson és megkocogtatja az ablakot. Az anyuka estéről estére átküldi a fotókat a tiszta fogacskákról telefonján a ronda óriásnak, hogy bizonyítsa: hozzájuk most sem kell mennie. Néha meg, amikor az utcán sétálnak, és egy különösen csúnya, nagydarab férfi jön szembe, még meg is mutatják a gyerekeknek.

Sok szülő viszont tartózkodik attól, hogy bármit is füllentsen a gyermekének. Egyikük, egy óvónő azt mondja: nem akarja, hogy ez később rossz hatással legyen a kapcsolatukra. A kicsik okosabbak, mint gondolnánk, átlátnak a szitán. És rajtunk. Az igazság nem ijeszti vagy lombozza le őket, Ne azért egyenek zöldséget és gyümölcsöt, mert manipuláljuk őkert, hanem azért, mert elmondjuk nekik: így nem fáj majd a kaki, és a vitaminok nem engedik meg, hogy beteg legyen.

Az Abu Dhabi NMC Royal Hospital gyermekorvosa, Rawah Zeid szerint ez szép, de semmi gond nincs a füllentésekkel. Ő is beveti őket, amikor még kicsik a gyerekek. Mert ismeri a pszichológiáját annak, hogyan reagálnak. “Az egyévesek fejlődésének még jót is tesznek” – mondja. Megóvják az ártatlanságukat és serkentik a képzeletüket. Sok helyzetben ilyenkor még képtelenek felfogni a valóságot. Semmi gond nincs azzal, ha a kihullott fogacskát a fogtündér ragadja el, vagy a gyerek azért jó, mert a Mikulás látja.

A 2-4 éveseknek fogalmuk sincs róla, hol végződik a füllentés és hol kezdődik az igazság, így nem bántják őket a kitalált történetek. Dr. Zeid legalábbis soha nem találkozott olyan tinivel vagy felnőttel, akiben kárt tettek volna. Szerinte inkább megfűszerezik: csodásabbá és fantasztikusabbá teszik a gyerekkort.

De 4 éves kortól már el kell magyarázni nekik, hogy mi helyes és mi nem. Ezt meg is kell indokolni. Ekkor már arra is tanítjuk őket, hogy ne hazudjanak, és ebben példát kell mutatnunk nekik.

Amikor 5-8 évesek, már értékelik a bizalmat. Kezdik megérteni a kölcsönös tisztelet, az illem, a tisztesség, az erkölcs fogalmát, és később majd az határozza meg a viselkedésüket, hogy ilyenkor miként bánnak velük. Ha pedig még ennél is idősebbek, akkor a szülőknek egyenesnek kell velük lenniük. Ilyenkor már könnyen megérzik, ha hazudnak nekik, és ez bizalmatlansághoz, gyanakváshoz vezethet.

Tehát semmi baj a madarakkal, fogtündérekkel, fogat mosó óriásokkal és Mikulásokkal, ha időben le tudunk állni velük – véli az Abu Dhabi-i gyerekorvos.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez