Színpompás ünnepségen lépett a trónra Malajzia új királya

V. Mohamed szultán mától Malajzia 15. királya. Az új uralkodó elődeihez képest viszonylag fiatal és él-hal a terepjárókért, valamint az extrém sportokért.

Évszázados tradíciók és pompa – ezek jellemezték az új király beiktatását. A 47 éves uralkodó aranyszínű maláj viseletben tette le hivatali esküjét a Kuala Lumpur-i nemzeti palotában. Az eseményt a díszőrséggel és az iszlám imákkal élőben követhették alattvalói is szerte az országban – adta hírül az AFP. Ott volt persze Najib Razak kormányfő és az ország összes magas rangú politikusa is.

A maláj trón ötévente cserél gazdát kilenc malajziai állam szultánjai között. Ez azóta van így, hogy az ország 1957-ben függetlenné vált Nagy-Britanniától. Az új uralkodó a konzervatív északi konzervatív állam, Kelantan éléről került az egész országéra. Malajzia 13 államból áll, de négynek az élén nem örökletes szultánok, hanem kinevezett kormányzók vannak, nekik nincs szerepük a királyválasztásban.

V. Mohamed szultán Oxfordban tanult, először a St Cross College, majd az Iszlám Tanulmányok Központjának a hallgatója volt. Azt mondják róla, hogy nagyon laza, gyaloglóversenyeken indul, hogy népszerűsítse az egészséges életmódot, és gyakran visel baseball sapkát, fordítva felvéve. Szabad idejében olvas, szereti az extrém sportokat, a terepjárós expedíciókat, a kihívásokat és a sportlövészetet.

A király, a “Yang di-Pertuan Agong” különösebb politikai szerepet nem játszik Malajziában, a parlament és a miniszterelnök tanácsai alapján uralkodik. Mindazonáltal nagy tiszteletnek örvend, különösen a többségi muzulmánok körében – bírálata szigorúan tilos. A király és a királyné képei díszítik a kormányépületeket országszerte, a király a hadsereg és az iszlám közösség névleges feje is.  Malajzia örökletes szultánjai a 15. század maláj uralkodóra vezetik vissza magukat. ,

V. Mohamed Abdul Halimot  váltja a trónon. Aki most 89 éves, és a hetvenes években egyszer már volt király. Ő az egyetlen, aki kétszer töltötte be ezt a méltóságot.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez