Szirtéből már hivatalosan is kiűzték az Iszlám Államot

Ezt a líbiai egységkormány jelentette be. A város volt az utolsó fontos terület az ISIS kezén az országban.

Fajez al-Szarradzs kormányfő televíziós beszédben jelentette be, hogy hivatalosan is véget ért a nyolc hónapja tartó katonai művelet, a város felszabadult. Mindazonáltal arra figyelmeztetett: a harcnak még korán sincs vége – ahhoz a különböző fegyveres erőkből egységes hadsereget kellene kovácsolni.

A Földközi-tenger partján fekvő Szirtét, Kadhafi exdiktátor szülővárosát gyakorlatilag már két hete az ENSZ által támogatott egységkormányhoz hű erők uralják, legalábbis akkor jöttek az első hírek arról, visszafoglalták a várost a dzsihadistáktól. A hivatalos bejelentés azonban mostanáig késett, a Marokkóval kötött békeszerződés aláírásának első évfordulóján tették közzé.

Szirte elfoglalása sokat lendíthet az ENSZ bábáskodásával márciusban Tripoliban létrejött egységkormány tekintélyén. Líbiában most is két kormány létezik, a másik, a rivális kabinet székhelye az ország keleti részén van.

Líbiában 2011 óta a káosz az úr: Kadhafi diktátor megbuktatása és megölése után egymással versengő kormányok és jól felfegyverzett milíciák tűntek fel és követeltek hatalmat maguknak az olajban gazdag észak-afrikai országban. A köztük dúló harcok és a törvénytelenség tették lehetővé, hogy az iszlamisták területeket foglaljanak el a Földközi-tenger partján.

A fővárostól, Tripolitól 450 kilométerre fekvő Szirte eleste nagy veszteség az Iszlám Államnak, amely Szíriában és Irakban is egymás után kénytelen visszavonulni a korábban megszerzett területekről.

Mint ahogy a szíriai és az iraki településeket, úgy Szirtét sem adta könnyen az ISIS. Az Al Arabiya hírtelevízió két hete tett közzé videót egy nőről, aki az Iszlám Állam tagjaként robbantotta fel magát, miközben az egységkormány oldalán harcoló erők egy találatot kapott házból próbálták menteni a nőket és a gyerekeket. Abban a robbantásban két nő és két gyerek halt meg, 11-en pedig megsebesültek.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez