Ezt üzeni idén Erzsébet királynő – videó a karácsonyi beszédről

Az uralkodó karácsonyi beszéde régi szokás Nagy-Britanniában. 1932-ben V. György indította el a hagyományt, akkor még a király beszédeként emlegetett rádióközvetítéssel, II. Erzsébet pedig 1952-ben vette át a stafétát.

2015-ben 7 és fél millióan nézték az uralkodó ünnepi beszédét, ami a legnézettebb televíziós közvetítés volt tavaly az Egyesült Királyságban.

Idén a beszéd középpontjában azok az emberek és teljesítményeik voltak, akik inspirálhatnak másokat is. „Átlagos emberek, akik véghezvittek valami átlagon felülit” – fogalmazott a királynő, és megemlítette a riói olimpián résztvevő olimpiai csapat sportolóit, valamint a paralimpiai eredményeket, hiszen mindkettő eseményen jeleskedtek az angolok – előbbin 67, utóbbin 147 érmet szereztek.

A jeles események kiemelésén kívül minden évben megoszt valami személyes élményt is az uralkodó. Idén például arról beszélt, hogy néhány hónappal ezelőtt megnyitotta a Brit Királyi Légierő kutató-mentő egységének új Cambridge-i bázisát – ahol az unokája, Vilmos herceg helikopterpilótaként tevékenykedik. A királynő elmondta, hogy ő maga is sokszor merít erőt a hétköznapi emberek küzdelmeiből, azok tetteiből, akik csendben, nap, mint nap végzik a munkájukat, a lehető legnagyobb odaadással.

A beszéd utolsó részében Erzsébet királynő mindig a karácsony szellemiségéről fogalmaz meg pár gondolatot, és köszönti országát az ünnep alkalmából. Idén így zárta a beszédét: „A Karácsony üzenete emlékeztet rá minket, hogy az inspiráció ajándék, akár adjuk, akár kapjuk – a szeretet pedig kis dolgokkal kezdődik, de mindig nagyra nő. Mindannyiuknak nagyon boldog karácsonyt kívánok!”

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez