Cseh László öt év után újra hazai pályán bizonyíthat

Kétszáz nappal a budapesti világbajnokság rajtja előtt.

Nyolcadik világbajnokságára készül Cseh László, a magyar úszósport legendás hírű alakja, aki 2003-ban Barcelonában a 400 vegyesen kezdte meg az éremgyűjtést sportága mindig is rangadónak számító erőpróbáján. A most következő, sorrendben nyolcadik VB-je azért számít különlegesnek, mert 2017-ben – köszönhetően a Dagály Úszóaréna felépülésének és a sikeres magyar pályázatnak – először rajtolhat hazai közönség előtt, és lehet – 2005 és 2015 után – harmadszor is világbajnoki aranyérmes.

Nem lesz könnyebb
A 31. életévét néhány napja betöltő Cseh László a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának adott nyilatkozatában először is azt hangsúlyozta, hogy a hazai pálya olykor előnyt, máskor hátrányt is jelenthet.

„Mindenképpen jó, hogy jövőre nem kell útra kelni, és olyan feladatok tökéletes megoldására figyelni, amilyen például az akklimatizáció. Olykor a helyi szokásokhoz és közlekedéshez sem éppen könnyű alkalmazkodni. Nem véletlen, hogy egy ideje a felkészülés időszakában is jobban szeretek Törökbálintra vagy Egerbe járni, mint valamelyik magaslati vagy meleg égövi edzőtábort előnyben részesíteni” – hangsúlyozta a négy olimpiáján négy ezüstérmet és két bronzot összegyűjtő sportember.

Phelps-nélküli éra
Véleménye szerint hátrányt legfeljebb az jelenthet, hogy a magas elvárások teherként is jelentkezhetnek, bár ennek ellent mond, hogy Cseh László három hazai rendezésű Európa bajnokságon hétszer is a dobogó legfelső fokáig jutott el, négyszer a Margitszigeten, háromszor pedig Debrecenben.

„Öt évvel a debreceni triplázásom után minden tudásommal azon leszek, hogy örömöt okozzak a hazai közönségnek, egész Magyarországnak. Egészen biztos vagyok abban, hogy semmivel sem lesz könnyebb a dolgom, mint például 2015-ben Kazanyban, amikor 10 évi szünet után tudtam újra VB győzelmet kiharcolni. Könnyebbséget vagy inkább újdonságot legfeljebb az jelenthet, hogy 2017-ben új korszak kezdődik a sportágunkban, amelyet Phelps-nélküli érának is nevezhetnénk.”

Jó pap holtig tanul
Nem sokkal a riói olimpia után, ahol ritkán megismétlődő hármas holtversenyben lett bronzérmes a 100 pillangón, kijelentette, hogy még mindig nem úgy úszik, amit tökéletesnek lehetne nevezni.

„Rám is igaz az a mondás, hogy „jó pap holtig tanul”, mert a technikámon még mindig lehet javítani, és a versenyzésem felépítése sem tökéletes. Ismerjük a hibákat, és Plagányi Zsolttal, az edzőmmel már azt is tudjuk, hogy mi a megoldás kulcsa.” – hangsúlyozta Cseh László, aki októbertől mostanáig inkább csak szinten tartott, januártól viszont teljes gőzzel és megállás nélkül a budapesti világbajnoki sikeréért fog dolgozni. Eddig még nem fordult meg az új Dagályban, áprilisban a nyílt magyar bajnokságon viszont jó kis elővizsgát tarthat…

Szalay Péter / Telekom Sporthír Szolgálat

Fotó: vizipolo.hu

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez