Vudu és prostitúció várt a nigériai menekültlányokra Spanyolországban

A spanyol rendőrség kilenc embert vett őrizetbe, akik segítettek a lányoknak eljutni Afrikából Spanyolországba. Ott azonban a beígért munka helyett, rabszolgaként dolgoztatták őket, többek között rituálékon és a szexiparban.

Az áldozatok kálváriája már korábban elkezdődött, ketten ugyanis az olasz mentőegységeknek köszönhetik, hogy életben maradtak, miután csónakjuk süllyedni kezdett a Földközi-tengeren. Ezt követően kerültek egy menekültközpontba, itt kerültek kapcsolatba későbbi fogvatartóikkal, akiken keresztül eljutottak Spanyolországba. Repülővel érkeztek, más nigériai nők személyazonosító okmányaival.

Jó munkát ígértek nekik, végül azonban prostituáltként kellett dolgozniuk Benidormban. A szervezet ugyanis, amelynek tagjait most letartóztatták, azt közölte velük, hogy 40.000 és 45.000 euró közötti összeggel tartoznak azért, amiért eljuttatták őket Spanyolországba. A prostitúcióra vudu-szertartásokkal is kényszerítették a lányokat, ezzel ugyanis könnyen sakkban tudták őket tartani a hitviláguk miatt - írta a The Local spanyol kiadása.

Összesen hét lányt mentett ki a rendőrség, a menekültek között ennél azonban sajnos sokkal többen lehetnek, akik hasonló sorson osztoznak. A Nemzetközi Menekültügyi Szervezet (IOM) szerint ugyanis több ezer nigériai nő érkezik a tengeren keresztül Olaszországba, és végül 80 százalékuk lesz az emberkereskedők áldozata.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez