Magyarországról adományozott gépeken varrnak Mauritániában

A Magyar Afrika Társaság (AHU) még novemberben adományba kapott 11 varrógépet, amelyek akkor útjukra is indított Afrika felé. A gépek azóta sikeresen oda is érkeztek, és nemrég birtokukba is vették őket a boldog tulajdonosok.

Pam Young, aki az átvételt és elosztást koordinálta az északnyugat-afrikai Mauritániában, levélben osztotta meg a jó hírt az AHU-val. Azt írta, hogy mindannyian nagyon izgatottak, ki is osztották a 11 varrógépet és a melléjük adományozott textileket. Ezekből hat Kiffa városába, öt pedig Kubenibe került – ez egy nagyon szegény város Mauritánia és Mali határán.

textil

A gépek használatát nőket segítő helyi szervezetek koordinálják. Így megoldható, hogy minél több nő sajátíthasson el új ismereteket és kitanuljon akár egy új szakmát is. Minden hónapban más nőknek állnak majd a rendelkezésére a gépek és az esély, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki ebből a lehetőségből.

Az első körben táskák születtek a varrógépek segítségével, ezekbe a gyerekek szintén adományként kapott iskolai könyveiket rakták.

A gépek történetét a következő videóból ismerhetik meg.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez