A saját gyerekeimet nem tudtam megmenteni – a hős testnevelő tanár a Corriere della Serának nyilatkozott

Vígh György egész családja a buszon volt: a két szülő és a két gyerek. Mindenki jó hangulatban. Az úton szinte senki sem volt: nyugodtan vághattak neki az utolsó szakasznak Magyarország felé.

A testnevelő tanár és felesége, Erika valamint két gyerekük, Balázs és Laura a busz első részében ült. Mindenki aludt: egy csattanásra ébredtek. A busz egy oszlopnak ütközött Verona mellett. Azonnal tűz ütött ki a busz hátsó részében.

Megpróbáltam kihúzni a lányomat, Laurát az ablakon, melyet a férjem kitört, de nem tudtam. A lányom aludt, nem mozdult. Olyan gyorsan jött a tűz, hogy nem tudtam megmenteni – mondta Erika asszony a Corriere della Sera tudósítójának. A legnagyobb olasz lap kiemelt helyen foglalkozik a magyar autóbusz tragédiájával. Meginterjúvolta a hős testnevelő tanárt, aki kirepült a buszból, de visszament és a lángok között próbálta menteni a gyerekeket. Sokat sikerült is, de két saját gyerekét nem! Imádkoztam, hogy legalább Balázs élje túl – mondta az apa, aki maga is súlyos égési sérülésekkel van kórházban Olaszországban.

Sok elégett holttestet nem sikerült azonosítani. Ezért sokáig élt a remény, de végül Timaffy Judit milánói magyar főkonzul közölte: a testnevelőtanár másik gyereke, Balázs is a halottak között van. A busztragédia okát még mindig vizsgálják. Egyelőre senki sem tudja megmondani: miért ütközött egy oszlopnak Verona közelében a magyar iskolásokat szállító busz? Arra sincsen válasz, hogy miért borult oly gyorsan lángba a jármű, ahonnan igen nehéz volt kimenekülni.

vigh-gyorgy

Fotó: ezt a szelfit közölte az olasz lap. A forrása szinyeigimibp.hu

(Visited 1 times, 1 visits today)

1 hozzászólás ehhez a cikkhez

  1. Rettenetes tragédia. Nem csak kettejüké, az összes szülőé és gyereké, a túlélők sem úszhatták meg trauma nélkül 🙁
    A képből semmi nem látszik a felirat miatt.

    Válasz

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez