98%-ot kapott az elnökválasztáson a diktátor Türkmenisztánban

A Türkménbasi halála után fogorvosa örökölte a trónt a gázban gazdag közép-ázsiai országban. Tíz éve van hatalmon Gurbanguli Berdimuhamedov, akit most hét évre újra megválasztottak.

Volt ugyan nyolc másik jelölt is, de őket a kutya sem ismerte. A választási rendszer éppoly hatékonyan működik, mint a nagy Szovjetunióban, melynek egykor Türkmenisztán a tagállama volt. A Föld negyedik legnagyobb gázkészletével rendelkezik az ötmilliós muzulmán ország, de a haszonélvezők száma minimális: a hadsereg, a biztonsági szolgálat és a kormánytagok családjain kívül a döntő többség nem kap semmit. Ennek a hierarchiának a csúcsán állt a szovjet párttitkárból lett Türkménbasi, majd annak utóda. Kettejük aranyszobrai a hatalom szimbólumai Ashabadban. Türkmenisztán fővárosában egy harmadik szimbólum is van: a nemzetközi repülőtér, mely több mint kétmilliárd dollárba került! Forgalma alig van, de jól mutatja, hogy a földgáz milyen gazdaggá tette Türkmenisztánt.

Ez persze már inkább a múlt. A földgáz drámai árcsökkenése végzetes csapást mért a türkmén gazdaságra, mely lényegében abból él, hogy földgázt ad el Kínának. A nyolcezer kilométeres gázvezeték része az új Selyemútnak, melyet Peking hirdetett meg. Fizetni Kína is a világpiaci árat fizeti, így a türkmén pénz, a manat az elmúlt két évben elveszítette az értékének a felét.

Az elit Svájcban tartja a pénzét, számukra ez nem oly nagy csapás, de a lakosság megérzi azt, hogy nehéz idők járnak. Ráadásul a mindenható elnök engedélyezte Türkmenisztánban az internetet, ha a műholdas televíziókat nem is. A Türkménbasi idejében nem volt internet sem Türkmenisztánban. Most tehát van összehasonlítási lehetőség – legalább a nyelveket tudó polgártársak számára. A lakosság ennek ellenére 98%-os arányban a jelenlegi elnökre szavazott. A részvétel 97% volt. Ezek persze a hivatalos adatok, melyeket a titkosszolgálat jó előre elkészít, nehogy gond legyen az eredményhirdetéskor. A szabad sajtótól nem kell tartania a diktátornak, mert az sohasem létezett Türkmenisztánban, ahol újabb hét évre meghosszabbították a tíz éve uralkodó elnök mandátumát.

Fotó: a Türkménbasiról elnevezett mecset a fővárosban / Flickr

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez