Őrült iskolák a világban

Nemcsak tűzoltó vagy katona, illetve vadakat terelő juhász lehet ma bárkiből, hanem vagyonos mikulás, egyetemet végzett hamburgersütő, vagy épp okleveles manószakértő.

A pályaválasztás nem egyszerű dolog, hiszen az, hogy hova jelentkezünk középiskolába, illetve hogy milyen felsőoktatási intézményben folytatjuk tanulmányainkat, az egész életünkre kihatással van – írja a középsuli.hu. A portál cikkében több,  elsőre hajmeresztőnek tűnő „továbbképzést” is bemutat – ha ezeket valaki abszolválja, annak élete végéig garantáltan lesz miről beszélnie.

Ha a természettudományoknál vagy a humán műveltségterületnél jobban izgatnak minket a közoktatásban valami érthetetlen ok miatt igencsak háttérbe szoruló misztikus témák, akkor a választék kifejezetten bőséges. Reykjavík városában járva-kelve okvetlenül érdemes felkeresnünk az Izlandi Elfiskolát, ahol azon túl, hogy ha akarjuk, akkor az előző életeink minden bizonnyal kalandos részleteit is feltárják előttünk, egy akár fél nap alatt is elvégezhető tanfolyam sikeres teljesítése után garantáltan mindent tudni fogunk a vidéket állítólag benépesítő apró manócskák tizenhárom főbb csoportjáról.

elfs

Megeshet, hogy ennél komolyabb ismeretekre óhajtunk szert tenni, mely esetben a hideg Izland helyett az Amerikai Egyesült Államokba kell utaznunk. New Yorkban a mágia és a hozzá kapcsolódó tudásanyag, mint például az okkultizmus, vagy a hipnózis megőrzésére és ápolására szakosodott Conjuring Arts Research Center jóvoltából tehetünk szert nem mindennapi, bár tény mi tény, az önéletrajzunkban kissé furcsán ható tudásra, a boszorkányperéről ismert Salemben pedig a Nemzetközi Boszorkányiskolában okulhatunk.

Mivel manapság a diplomás munkanélküliség az újságok állandó témája, könnyen azon kaphatjuk magunk, hogy hiába azonosítjuk be Izland összes elfecskéjét, és idézzük fejből a régi idők boszorkánymesterei által ránk hagyott ráolvasásokat, mégis állás nélkül maradunk. Ezt a legjobban azzal orvosolhatjuk, ha elsajátítunk egy szakmát. Tekintve, hogy a szórakoztatóipar korunk egyik legdinamikusabban fejlődő üzletága, érdemes ebbe az irányba tapogatóznunk.

gladiatoriskola

Kellő fizikai erőnlét birtokában meg se álljunk Rómáig, ahol mindössze két kurta óra alatt harcedzett gladiátort nevelnek belőlünk a helyi történelmi társaság tagjai. Tréningünkön iskolaköpeny helyett korhű vértet viselhetünk, illetve autentikus fegyvereket használhatunk, ráadásul tudásunkat egyből tesztelhetjük is a többieken. Szerencsére, ha megbukunk, akkor a retorzió lényegesen enyhébb annál, mint amilyen a valóságban volt – így akármilyen rosszul is szereplünk, a nyakunkon marad a fejünk.

A középsuli.hu cikke azonban még több hajmeresztő alternatívát is megmutat.

(Visited 12 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez