A történelemben először – női kormányzó Egyiptomban

Csütörtökön esküdött fel hivatalára Egyiptom első női kormányzója. Nem is akármilyen kormányzóságot vezet: a Nílus deltavidékén, a Kairótól Alexandriáig húzódó több mint 10 ezer négyzetkilométeres Beheira áll az irányítása alatt.

Nadia Ahmed Abdou tervei között szerepel a Földközi-tengeri kikötőváros, Rosetta (Rasid) turisztikai központtá alakítása. Ez az a város, ahol 1799-ben rábukkantak a róla elnevezett híres gránitkőre, amely a kulcsot jelentette a hieroglifák megfejtéséhez. Rosetta a 19. században már kedvelt üdülőhelye volt az angoloknak, és maga a kő is 1802 óta a British Museumban látható.

beheira_in_egypt_2011-svg

De a kormányzóasszonynak más projektjei is vannak, az ipar fellendítése mellett például kórházak, iskolák egyetemek építése. Nem idegen számára a pálya, 2013 óta töltötte be a helyettes kormányzói posztot. Jelentős sikereket ért el, a beheiraiak “vasasszonyként” emlegetik. Korábban 10 évig az alexandriai vízművek főnöke volt, ebben a minőségében is ő volt az első nő. Végzettségét tekintve vegyészmérnök. Tagja volt a Női Jogok Nemzeti Tanácsának és a Nemzeti Demokrata Pártnak, a 2011-ben megdöntött Mubarak elnök pártjának.

abdou

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez