Ma 93 éves, de esze ágában sincs nyugdíjba menni az államfőnek

Zimbabwe elnökéről van szó. Robert Mugave azonban hiába öregszik és hiába gyengül az egészsége, nem adja át a hatalmat.

Ma stábja tagjaival együtt ünnepel négy fal között Hararéban, miközben támogatói az állami médián keresztül kívánnak neki minden jót. A fő ünnepség szombaton lesz, a Matobo Nemzeti Parkban, az ország második legnagyobb városa, Bulawayo mellett. Oda már hivatalnokok és hívek ezreit várják az Afrika déli részén fekvő országban.

Mugabe a születésnapja alkalmából kizárta a lehetőségét annak, hogy a közeljövőben nyugdíjba vonuljon. Azt mondja, pártja, a Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unió-Hazafias Front (ZANU-PF) vezetői szerint sincs elfogadható alternatívája. “A pártomnak kell úgy döntenie, hogy lépjek le… ha ez megtörténik, meg is teszem” – nyilatkozta hétfőn az állami Sunday Mail-nek. “De ők azt akarják, hogy induljak a választásokon… Ha úgy érzem, már nem tudom megtenni, szólok. De most erről szó sincs. A nép többsége úgy gondolja, nincs más – nincs egy olyan utód, akit el tudnának fogadni.”

A veterán vezető akkor került hatalomra, amikor 1980-ban Zimbabwe függetlenné vált. Azóta sokan és sokszor bírálták a másként gondolkodók kegyetlen elnyomása, választási csalások és az ország gazdaságának összeomlása miatt.

Az elmúlt években több jele is volt annak, hogy fölötte sem száll nyomtalanul az idő. Két évvel ezelőtt elesett a hararei reptéren, fél évvel később pedig újra elmondta ugyanazt a beszédet a parlamentben, amit már egy hónappal korábban is elmondott ugyanott. Anélkül, hogy észrevette volna.

Robert és Grace Mugabe
Robert és Grace Mugabe

De hiába szólítják fel egyre többen a pihenésre. Pártja jelölte a jövő évi választásokra és más afrikai vezetők körében is nagy tiszteletnek örvend a szabadság hőseként. A múlt héten felesége, Grace azt mondta:

akkor is Mugabét választanák az emberek, ha közben meghalna. És megígérte: ha kell, tolókocsiban is elviszi a választási nagygyűlésekre a férjét.

Mugabe nem jelölt ki utódot, pedig a kérdés nagyon megosztja a pártját. 51 éves feleségét meglepetésszerűen kinevezték a női tagozat vezetőjének, sokak szerint azért, mert ő lehet a lehetséges utód. Mellette még Mugabe alelnökét, Emmerson Mnangagwát tartják esélyesnek.

Tavaly a biztonsági erők erőszakkal vetettek véget egy tüntetéssorozatnak a fővárosban. Zimbabwéban nagyon ritka a nyílt ellenzéki véleménynyilvánítás. Pedig a Bloomberg szerint az ország gazdasági teljesítménye a felére csökkent 2000 óta, amikor a gazdasági reformok keretében a fehér farmerektől elkobozták a földet a kormánypárt támogatói, és ezzel romokban hagyták a mezőgazdaságot. Az elnök a gazdasági mélyrepülés közepette igencsak luxuskörülmények között él.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez