Turistaút a Hold körül már jövő ősszel

Két gazdag turista kezdi meg a felkészülést a Hold körüli keringésre – jelentette be Elon Musk, a Space X tulajdonosa.

1972 óta ők lesznek az első Hold-körüli utazók, miután a NASA nem indított azóta űrhajót a fehér égitestre, ahova le is szálltak az amerikai űrhajósok. Most erre nem kerül sor. A két gazdag turista 500-650 ezer kilométert tesz meg, miután Dragon 2 űrhajójukat kilövik Floridából a Kennedy támaszpontról. Ez a kis űrhajó a NASA találmánya, a Space X szerződés alapján bérli az USA űrhivatalától. A Dragon 2 főpróbája akkor lesz, amikor idén landol a nemzetközi űrállomáson. A Falcon 9 rakéta juttatja pályájára az űrhajót. Ez olyan erős rakéta, mint amilyet az Apollo-program során használtak. Volt két csúnya balesete a Falcon 9 rakétának tavaly és tavalyelőtt. Ezért idén újabb kísérleteket folytatnak.

Az amerikai Hold-program 1968 és 1972 között volt a csúcson, amikor az USA a Szovjetunióval versengve embert juttatott el a Hold felszínére. Miután az oroszokat legyőzték, az amerikaiak kevésbé figyeltek a Holdra. Most Elon Musk űrprogramjának is csak az első lépcsője a Hold körüli turistaút. Az igazi nagy cél a Mars. A Space X 2024-ben szeretne eljuttatni embereket a Vörös Bolygó felszínére. A NASA tervében csak 2030 szerepel. Mindemellett a Space X komoly üzleti vállakozás. Elon Musk, aki a vezető nélküli Teslákat gyártó autógyár tulajdonosa is, milliárdos üzletember. A sajtónak elmondta: hetven előszerződése van magánutakra az űrben, több mint 10 milliárd dollár értékben. Az első élő szerződést hétfőn írták alá: eszerint két gazdag turista jövőre megkerülheti a Holdat…

Fotó: Pixabay

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez