Mosogatóból lett társtulajdonos egy gambiai bevándorló a dán csúcsétteremben

A világ egyik legjobbjaként számon tartott Noma most már nem csak ételeivel, de a vezetőség emberségével is felhívta magára a figyelmet.

Ali Sanko 63 éves gambiai bevándorló mosogatóként kezdte a pályafutását a két Michelin csillaggal rendelkező és több szavazáson is a világ legjobbjának megválasztott koppenhágai étteremben, a Nomában. A nyitástól, azaz 2003-tól a csapat része, munkatársai úgy emlegették, mint „a Noma szíve és lelke”, meghatározó dolgozója volt az étteremnek. Ennek azonban vége, hiszen mosogatóként megszűnt a munkaviszonya, ugyanis előléptették. Arra azonban talán ő sem számított, hogy a jövőben partnerként fog részt venni a Noma működésében, amit az egyik tulajdonos, René Redzepi jelentett be az instagramján a héten..

„Nem hiszem, hogy az emberek tisztában lennének vele, hogy mit jelent nálunk egy ilyen ember, mint Ali. Mindig mosolyog, attól függetlenül, hogy milyen messze van tőle a 12 gyermeke” – mondta Redzepi a Berlingske dán újságnak.

Az étterem decemberig zárva tart, mivel egy új helyszínre költöznek, ahol maguk fogják termeszteni a zöldséget az ételeikhez. Alinak feltehetőleg ebben lesz szerepe – ugyanis mielőtt Dániába költözött volna, farmerként dolgozott Gambiában -, de az is lehet, hogy társtulajdonosként más területekért lesz felelős az év végén újranyíló étteremben.

noma Restaurant in Copenhagen - Main Entrance

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez