Szívna egy kis alpesi levegőt? 97 dollárért házhoz rendelheti!

Újabb vállalkozó bizonyította be, hogy ma már minden eladó. A svájci Alpok kristálytiszta levegőjét egy brit üzletember kezdte el forgalmazni.

John Green brit vállalkozó, aki 20 éve él Bázelben, és azt vallja, hogy a friss alpesi levegő megváltoztatta az életét. Egy nap az az ötlete támadt, hogy ezt az élményt megosztja másokkal is, hogy azoknak is jusson belőle, akik nem tudnak Svájcig elutazni.

Üvegbe zárva kezdte el forgalmazni a helyi levegőt, nem éppen olcsón: a félliteres kiszerelésért 97 dollárt, egy literért pedig 247 dollárt kér. Mentségére szól, hogy a befolyt összegből 25 százalékot jótékony célra fordít: egy afrikai vízellátást biztosító alapítványt támogat az eladásokból.

A levegőt a marketing szöveg szerint „titkos helyekről” gyűjtik be Svájc területén, de aki a webshopján keresztül megvásárolja az üvegeket, az a GPS koordináták alapján azt is megtudhatja, honnan származik a tartalmuk. A világ bármely pontjára elpostázzák a rendelést, viszont azt javasolják, hogy miután kézhez kapja valaki a friss levegőt, ne rögtön bontsa ki. Először tegye hűtőbe az üveget, majd miután lehűlt, csak utána nyissa ki és szívja be a levegőt, hogy még valódibb legyen az élmény.

A The Local riporterének az ötletgazda elismerte: tudja, hogy ez az egész egy kicsit őrültségnek tűnhet, de ha ezzel tudnak egy kis pénzt gyűjteni és jótékonykodni, már megéri. Arra pedig, hogy miért ilyen magas az ár, csak ennyit reagált: „Ne felejtsük el, hogy ez svájci levegő! Svájcban pedig minden drága.”

000mmmmaaaamma

(Visited 6 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez