Az alkotmánybíróság leváltotta a korrupcióval vádolt elnök asszonyt Dél-Koreában

Dél-Korea első női államfőjének el kell hagynia a Kék Házat, mert “megsértette a demokrácia és a jogállam alapelveit.” – hangsúlyozta az alkotmánybíróság elnöke Szöulban.

Az államfőnek élen kell járnia a törvények betartásában, ehelyett Park Geun-hye megengedte, hogy legjobb barátnője fontos szerepet játsszon a közéletben, annak ellenére, hogy a nőnek nem volt választott tisztsége. A jó barátnő, akit a dél-koreai sajtó Sámánasszonynak nevez, hatalmas pénzeket vett fel nagy cégektől, amik valamilyen fontos döntést vártak az elnöktől. Szöulban a döntéssel párhuzamosan, épp most kezdődött meg a Samsung trónörökösének a pere. Őt azzal vádolják, hogy 26 millió dollárt fizetett a Sámánasszonynak, hogy elintézzen egy számára fontos döntést a vezetőnél.

A vád szerint arról volt szó, hogy a trónörökös át akarta venni a trónt apjától, aki súlyos szívrohamot kapott. Ehhez azonban szüksége volt arra, hogy a Samsung birodalom egyik fő részvényese, az állami nyugdíjalap rá szavazzon a döntő pillanatban. A Samsung trónörököse tagadja a vádat, mondván: igaz, hogy adott pénzt a Sámánasszony alapítványai javára, de cserébe nem kért semmit. A Sámánasszony jelenleg előzetesben ül. Lehet, hogy ez a sors vár a most leváltott elnök asszonyra is. Eddig ugyanis a mentelmi jogra hivatkozva nem válaszolt a különleges korrupciós ügyészség kérdéseire. Akármi történik is, de az biztos, hogy a 65 éves Park Geun-hye politikai pályafutása véget ért. A felmérések szerint ugyanis a lakosság alig több, mint 1 százaléka bízik benne.

Dél-Koreában most elnökválasztást tartanak három hónapon belül. A most leváltott vezető számára azonban egyáltalán nem mindegy, hogy ki lesz az utóda. Az államfőnek ugyanis kegyelmezési joga van. A Samsung főnökét, aki szívrohamot után visszavonult a nyilvánosságtól, kétszer is elítélték korrupció miatt, de egyszer sem kellett börtönbe mennie. Megmentette ugyanis az elnöki kegyelem.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez