Nem kaptak elég támogatást a trauma feldolgozásához Utøya túlélői – állítja egy új felmérés

A tömeggyilkos rendszeresen szerepel a médiumokban, a túlélők azonban hallgatnak. Pedig nekik lenne a legnagyobb szükségük arra, hogy meghallgassák őket.

Az erőszak hatásait és a poszttraumás stresszt vizsgáló norvég tudományos szervezet ( Nasjonalt kunnskapssenter for vold og traumatisk stress, NKVTS ) az Anders Breivik által elkövetett utøyai tragédia túlélőit kérdezte: a kutatók arra voltak ugyanis kíváncsiak, hogy az áldozatok megkapták-e a kellő pszichológiai támogatást, ami egy ilyen esemény után szükséges lehet. Az eredmény azt mutatta, hogy nem. Sok túlélő ugyanis arra panaszkodott, hogy hosszútávon nem kaptak segítséget, és az események után 1 évvel már nem érkezett olyan megkeresés feléjük, ami a felépülésüket segítette volna. – számolt be róla a The Local norvég kiadása.

Adrian Pracon, akit kétszer lőtt meg Breivik az utøyai merényletben, úgy nyilatkozott, hogy „az elmúlt pár év igazi kihívás volt számára”, a trauma és annak következményei ugyanis nem múltak el nyomtalanul. Rögtön utána nehezen tudott beszélni arról, amin keresztülment, fizikai és mentális tünetei is voltak, és nem tudta, kihez fordulhatna a problémáival – mondta a Norvég Állami TV műsorában.

Területenként eltérő volt az egészségügyi támogatás mértéke, de a legtöbb helyen csak 1 évig biztosították a megfelelő ellátást az áldozatoknak. “Ez ideális esetben azonban legalább 3 év kellene, hogy legyen, a poszttraumás stressz következményei ugyanis súlyosak lehetnek: függőség, antiszociális viselkedés és depresszió is kialakulhat a túlélőkben.” – mondta az NRK adásában Grete Dyb, a kutatást vezető pszichiáter.

2011. július 22-én 69 embert ölt meg a szélsőséges nézeteket valló tömeggyilkos, Anders Breivik Utøya szigetén, amikor tüzet nyitott a Norvég Munkáspárt ifjúsági táborában tartózkodókra. Áldozatai zömmel tizenéves fiatalok voltak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez