Világsztárnak járó meglepetés várta a hatmilliomodik látogatót Grúziában

A holland utazónak fogalma sem volt róla, mi vár rá, amikor leszállt a repülőgépről Tbilisziben.

Jesper Black turistaként érkezett Grúziába, a repülőtéren azonban furcsa események indították el az ott tartózkodását. Már a leszállás után köszöntötték, majd egy luxusautóhoz kísérték, ami egy ismeretlen helyszínre vitte, egy étteremhez. Ahogy kiszállt az autóból, vörös szőnyeg várta, aminek a végén az ország miniszterelnöke, Giorgi Kvirikashvili fogott vele kezet, majd közölte, hogy ő a hatmilliomodik látogatója Grúziának. Mindezt videón is rögzítették, amit az ország turisztikai hivatala tett közzé a Facebookon. A holland utazó az étteremben együtt vacsorázott a miniszterelnökkel, ahol hagyományőrző táncosok szórakoztatták őket.

Grúzia turizmusa az elmúlt években nagyot lendült, hiszen míg 2011-ben csak 2.8 millió látogató érkezett az országba, addig 2016-ban már több, mint 6 millióan csodálták meg Grúziát. Ez többek között a kedvező árú repülőjegyek miatt is van, több országból érkezik ugyanis fapados járat az Európa és Ázsia közötti, kaukázusi országba. Emellett a kormány nagyszabású marketingkampányba is kezdett, hogy fellendítse a turizmust, aminek a mostani akció is része lehetett.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez