Végjáték – idézést kapott Dél-Korea bukott elnökasszonya

Jövő kedden kell megjelennie Dél-Korea első elnökasszonyának a különleges korrupciós ügyészség előtt Szöulban.

Pak Kuhnjét a múlt héten váltotta le az alkotmánybíróság Dél-Koreában. Ez egyben azt is jelentette, hogy megszűnt a mentelmi joga. Tavaly ősz óta 70 millió dolláros korrupciós ügy vizsgálata folyik Dél-Koreában. A bukott elnökasszony legjobb barátnőjét azzal vádolják, hogy 70 millió dollárt kapott különböző cégektől azért, hogy elintézzen valamit a Kék Palotában. Ez a Fehér Ház Szöulban, ahol már teljes gőzzel készülődnek az elnökválasztásra, melyet május 9-én rendeznek meg Dél-Koreában.

Szerdán az ideiglenes államfő bejelentette: nem indul a választáson. Múlt december óta a kormányfő az ideiglenes államfő Dél-Koreában. A parlament ugyanis ekkor vonta meg a bizalmat az elnökasszonytól – kétharmados többséggel. Közben folynak a korrupciós perek: a legnevezetesebb a Samsung-ügy. A világhírű cég alapítójának unokáját azzal vádolják: 26 millió dollárt adott az elnökasszony legjobb barátnőjének, hogy elintézzen egy számára fontos ügyet. A Samsung trónörököse elismeri azt, hogy pénzt adott az elnökasszony régi barátnőjének, de azt nem, hogy ezért cserébe szívességet kért és kapott volna a Kék Palotában Szöulban.

Az elnökasszony leváltása a Samsung-birodalom urának is katasztrófát jelent. Az államfőnek ugyanis kegyelmi joga is van. A Samsung-birodalom korábbi ura, a jelenlegi vádlott édesapja kétszer is kapott börtönbüntetést korrupciós ügyek miatt, de egyszer sem kellett börtönbe mennie. Nagy kérdés, hogy Dél-Korea népe olyan elnököt választ-e, aki kegyelmet mer adni egy korrupciós ügy főszereplőjének. Dél-Koreában milliós tüntetések voltak a korrupció ellen, így érthető, ha minden elnökjelölt a korrupció elleni harcot tűzte a zászlajára…

Fotó: a Kék Palota / Pinterest

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez