Egy napig sztrájkoltak Párizs elfelejtett patkányvadászai

Kedden munka helyett a városháza elé vonultak, mivel már két hónapja nem kapták meg a jól megérdemelt bónuszukat.

Párizs túlhajszolt patkányirtó csapatának majdnem egésze, körülbelül 50 ember tiltakozott kedden a párizsi városháza előtt. „A dolgozók mérgesek” – ez állt a molinójukon, ami alatt egy nagy döglött patkányt is elhelyeztek, hogy nyomatékosítsák a követeléseiket. Két hónapja várnak ugyanis a jutalmukra, amit a nagyszabású, decemberi patkánymentesítéskor ígértek nekik.

A munkát elvégezték: Párizs szinte összes nagy parkját lezárták, amikor háborút indított a városvezetés a patkányok ellen. A piszkos munkát a patkányirtó csapat végezte el: csapdákat és mérgeket helyeztek ki, majd összeszedték a tetemeket.

A tiltakozók úgy érzik, annak ellenére, hogy kulcsfontosságú feladatot látnak el, munkájukat nem ismerik el. Ezen szeretnének változtatni és persze a 2000 eurós jutalmat is szeretnék megkapni. Régebbi sérelmeik is vannak azonban: a Bataclan klubban 2015-ben történt terrorista akció során ők voltak azok, akik kitakarították a helyszínt, ahol 90 ember vesztette életét a dzsihádisták által rendezett vérfürdőben. Ezt szintén nem köszönte meg senki nekik, amit azóta is sérelmeznek – számolt be róla az AFP.

A sztrájknak, úgy látszik, lesz eredménye: Anne Hidalgo polgármester hivatala bejelentette, hogy személyre szóló üzenetben fogja megköszönni a patkányirtók csapatának az áldozatos munkát. Arról nem esett szó, hogy az elmaradt jutalmat mikor kézbesítik az érintetteknek, de feltehetőleg azt is intézik – hiszen azt senki sem szeretné, ha a patkányok elözönlenék a közterületeket.

Fotó: Flickr

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez