Dróntámadás? – 20 ezer embert kitelepítenek Ukrajnában

Lehet, hogy dróntámadás érte a katonai raktárat Balaklijában – nyilatkozta Ukrajna honvédelmi minisztere. Sztepan Poltorak emlékeztetett arra, hogy a raktár ellen már kíséreltek meg korábban dróntámadást a lázadók, akik Oroszország támogatását élvezik.

A robbanássorozat olyan intenzív volt, hogy ötven kilométeres körben lezárták a légteret is – mondta Ukrajna hadügyminisztere. Balaklija közel van Harkovhoz, Ukrajna második legnagyobb városához. A környékről mintegy 20 ezer embert kell kitelepíteni. A miniszter szerint senki sem sérült meg, de biztos információja senkinek sincsen.

A hadianyag raktár tüzérségi gránátokat és gyalogsági lőszert őrzött azoknak az ukrán csapatoknak, melyek a lázadók ellen harcolnak. 2014-ben két keleti tartományban: Donyeckben és Luhanszkban fegyveres ellenállás alakult ki Ukrajna központi kormányával szemben. Ezek az orosz többségű tartományok autonómiára tartanak igényt, illetve esetleg követni szeretnék a Krím útját. A félsziget lakói népszavazáson arról határoztak, hogy kíválnak Ukrajnából és Oroszországhoz csatlakoznak. Az EU és az USA emiatt szankciókat alkalmaz Oroszországgal szemben.

Donald Trump választási kampánya idején azt igérte: gyorsan megoldja az ukrajnai válságot, mely szembeállítja egymással a nyugati világot és Oroszországot. Rex Tillerson amerikai külügyminiszter a jövő hónapban Moszkvába látogat. Tárgyalásainak egyik fő témája minden bizonnyal Ukrajna lesz, ahol 2014 óta csendes polgárháború zajlik.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez