Az Obamacare marad – megbukott Trump törvényjavaslata

Saját pártja, a republikánus sem támogatta egységesen a Kongresszusban az amerikai elnök egészségügyi reformjavaslatát.

Legkevesebb 10-15 szavazat hiányzott, mert a mérsékelt republikánusok nem akarták megsemmisíteni Obama elnök egészégbiztosítási újítását, mely mintegy 20 millió szegény amerikainak nyújtott lehetőséget arra, hogy bekerüljön az egészségügyi ellátásba. A demokraták egy emberként kiálltak az Obamacare mellett. Így a törvényjavaslatnak nem volt esélye a sikerre, annak ellenére, hogy a republikánusok mind a képviselőházban, mind pedig a szenátusban többségben vannak.

A Fehér Ház próbált lobbizni a törvényjavaslat mellett, hiszen Donald Trump egyik legfőbb választási ígérete az volt, hogy végeznek az Obamacare-rel. Végül Trump is belátta, hogy reménytelen az ügy, és beletörődött abba, hogy visszavonják a törvényjavaslatot. Bár homályos megjegyzéseket tett arra, hogy átírják a törvényjavaslatot, és újrakezdik a kampányt az Obamacare ellen, de washingtoni megfigyelők szerint erre kevés az esély.

Trump ugyanis újabb törvényjavaslatokat akar elfogadtatni a kongresszussal – például a nagyszabású adócsökkentést, mely szintén választási ígéret volt. Ennek a törvényjavaslatnak is sok ellenzője van a republikánusok között is. Vagyis újabb kínos politikai belharc várható. Ilyen körülmények között tehát nagyon valószínű, hogy az Obamacare marad, annak ellenére, hogy Donald Trump a választási kampány során megígérte: az első dolga lesz annak a megszüntetése, hogy a szegény amerikaiak állami garanciával jussanak egészégbiztosításhoz az Egyesült Államokban.

Fotó: Barack Obama egészségügyi reformtervezetéről beszél a Kongresszusban 2009-ben / Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez