Ők a legjobbak a turizmusban

A Remíz étterem tulajdonosa, Meződi Alice életműdíjat kapott a Best of Budapest gálán. Elismerésben részesült a balatoni Mala Garden megálmodója, Mihók Tamás is. Rajtuk kívül még tizenöt idegenforgalmi szakember vehette át a rangos elismerést különböző kategóriákban.

A Best of Budapest létrehozója, Freed Péter ezúttal is varázslatos gálát szervezett. A Mariott Hotel Árpád termében lábközépig füstköd kavargott érkezéskor, ezzel is izgalmassá, rejtélyessé téve a helyszínt.
img_6498
A Virtuózok előadása után Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes beszélt a turizmus erősödéséről, majd következett az elismerések átadása, s a végén Oscar-díj fílingű papíreső.
img_6503
A Mariott sokat fejlődött, a fogadás az eddigi legjobb volt itt. Az amerikai roasted marha volt a sláger, és a passionfruit puding – igazi ínyencségek, ezért bármelyik elit vendégnek megéri kétszer fordulnia.
img_6509

Meződi Alice dolgozott a Fővárosi Tanács Észak-Budai Vendéglátó Vállalatnál és a Hungária Szálloda-Étterem Vállalat több egységében: a Moszkva téri Trombitásban, Óbudán a régi Síposban, a Royal szállóban, a balatonfüredi Marina szállóban és az egykori NDK-ban is. A tabáni Kakasban már üzletvezető-helyettes. Volt pultos, felszolgáló, szakács, szerződéses üzletvezető; az elmúlt harminc évben egyéni és társas vállalkozó, az utóbbi három évtizedben pedig tulajdonos-üzletvezető.

Meződi Alice / Facebook
Meződi Alice / Facebook

A leghíresebb hely a Kisbuda Vendéglő volt, Buda közkedvelt művészkocsmája. Innen kétfelé ágazott az út: az óbudai Hörpintő kocsmából egy elegáns, század eleji polgári hangulatot idéző éttermet hozott létre, ez lett a Kisbuda Gyöngye. A Ságvári Ifjúsági Presszóból pedig a családias Remiz Kávéházat és Éttermet álmodta meg férjével, Meződi Józseffel közösen.

Fotók: Kiss Róbert Richard

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez