Gyász – meghalt az utolsó ember, aki még a 19. században született

Emma Moranónak hívták és 117 évet élt. Ő volt a legidősebb ember a Földön.

1899 november 29-én született, az itáliai Piemont tartományban.

Nyolc testvérből ő volt a legidősebb, mégis mindet túlélte. Az otthonában hunyt el, Verbania városában.

Amellett, hogy három évszázadban is élt, túlélt egy rossz házasságot, egyetlen gyermeke elvesztését, két világháborút és 90 olasz kormányt is.

Hosszú életét a génjeivel és a naponta elfogyasztott három tojással magyarázta – kettőt közülük nyersen evett. Még az első világháború után vette fel a szokást, amikor vérszegénységet diagnosztizáltak nála. Nemrégiben két tojásra csökkentette az adagot, némi kekszet fogyasztott hozzá.

Orvosa, aki már 27 éve kezelte, azt mondta az AFP-nek, hogy Emma Morano csak elvétve fogyasztott zöldséget vagy gyümölcsöt. “Amikor először találkoztunk, két nyers tojást evett reggelire, aztán egy tojásból rántottát ebédre és csirkét vacsorára.”

Az étrenden és a genetikán túl az is szerepet játszott abban, hogy ilyen sokáig él, hogy 1938-ban kirúgta a férjét – egy évvel azután, hogy egyetlen fiuk hathónaposan meghalt. A házasságuk soha nem volt jó – mondta. Egy másik fiút szeretett, aki elesett az I. világháborúban, és nem is akart ezután férjhez menni.

De a majdani férje azt mondta: vagy hozzámegy, vagy megöli. Hozzáment. 26 éves volt. Jóllehet 1938-ban szétköltöztek, soha nem váltak el. Mindaddig házasok maradtak, amíg a férfi 1978-ban meghalt.

Emma Morano 75 éves koráig dolgozott és többé nem ment férjhez. Nem akarta, hogy bárki is uralkodjék rajta – indokolta a döntését a New York Times-nak. Csak néhány éve volt vele állandó ápoló. A lakását 20 éve nem hagyta el.

A világ legidősebb embere most Violet Brown Jamakán. 1900. március 10-én született.

Forrás: BBC

Fotó: EPA

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez