Sikertelen rakétakísérlet Észak-Koreában

A vasárnap reggel kilőtt ismeretlen tipusú rakéta szinte azonnal felrobbant – közölte a hadügyminiszter Dél-Koreában. Az információt megerősítette a Pentagon is Washingtonban.

Az amerikai hadügyminiszter elmondta: Trump elnököt tájékoztatták a sikertelen rakétakísérletről. Korábban az USA elnöke úgy nyilatkozott: kész egyedül is rendezni Észak-Korea ügyét. A világtól elzárkózó nemzeti kommunista rezsim szinte naponta fenyegeti nukleáris háborúval a világot.

Szombaton nagyszabású felvonulást rendeztek Phenjanban a rendszert alapító Kim Ir Szen 105. születésnapján. Az ifjú diktátor külön üdvözölte a stratégiai csapásmérő rakétaalakulatot, mely 20 interkontinentális rakétát vonultatott fel. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa számtalan szankcióval sújtotta Észak-Koreát a fegyverkezés miatt, de az ifjú diktátor nem állította le azt. A felvonuláson Kim Dzsong Un katonai tanácsadója kijelentette: készek vagyunk nukleáris csapással válaszolni egy amerikai támadásra!

Kína, mely az észak-koreai rendszer egyetlen szövetségese, óvatosságra intette mind a két felet. Hszi Csin-ping elnök telefonon tárgyalt Donald Trumppal. A Global Times című, Pekingben megjelenő angol nyelvű lap arra figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy egy bombázás Észak-Koreában meggyengítheti a rendszert, de lehet, hogy nemzeti egységet teremt a diktátor mögött! Észak-Koreában 1945 óta uralkodik a világ első kommunista dinasztiája. Az emberek döntő többsége nem ismer más rendszert, hiszen Észak-Korea népét a hatalom igyekszik hermetikusan elzárni a világtól.

Fotó: észak-koreai katonák egy 2015-ös parédén / Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez