Előzőleg kilőttek egy tálib parancsnokot – több mint 100 katonáját gyászolja Afganisztán

Mióta három hónappal ezelőtt bevonult a fiam, azóta nem láttam. Most meg a földi maradványait küldték haza – mondta az afganisztáni támaszpont elleni támadás után az AFP-nek egy apa.

Az ő családja mellett több mint száz másik is gyászol most Afganisztánban – egyes források szerint 140 katonával végeztek pénteken az egyenruhába öltözött tálib támadók a Mazar-e-Sharif-i támaszponton. Rájuk emlékezik az egész ország is, tegnap nemzeti gyásznap volt Afganisztánban.

Ashraf Ghani elnök arról beszélt, hogy a támadás ellentmond minden emberi értéknek és iszlám tanításnak. A célkeresztben a mecsetből pénteki imáról kijövő katonák és a kantinban vacsorázók voltak – a támadók válogatás nélkül lőttek rájuk. A túlélők szerint belső segítséggel jutottak be a bázisra. “Miért nem állították meg, kérdezték ki őket? Nem csak egy biztonsági kapu van, hanem hét vagy nyolc.”

A támadók afgán katonai egyenruhában, katonai járműveken jutottak be a támaszpontra. A tűzharcban tíz tálib is meghalt, egyet pedig élve elfogtak. A védelmi minisztérium pontos számokat nem adott ki az áldozatokról, de magukat megnevezni nem kívánó hivatalos források legkevesebb 140 halott katonáról beszélnek.

 

Az államfő szombaton a térségbe sietett, meglátogatta a kórházban a sebesülteket.

A Mazar-e-Sharif-i támaszpont felel szinte egész Észak-Afganisztán biztonságáért – beleértve Kunduz tartományt is, ahol mostanában súlyos harcok folytak. A bázison a BBC szerint több német és más nemzetiségű külföldi katona is van.

Közben az afganisztáni amerikai parancsnokság arról számolt be, hogy koalíciós légicsapás végzett  Quari Tayib tálib parancsnokkal. Ő volt valaha Takhat tartomány “árnyékkormányzója”, és nyolc másik tálib harcossal együtt ölték meg még hétfőn.

Fotó: Reuters

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez