Elevenen égették meg az Iszlám Állam fenyegetőző fegyveresét a Sínai-félszigeten

Ezt állítja egy ottani törzs. A brutális kivégzésről videó is készült. Előzőleg az iszlamisták megfenyegették a törzs tagjait, hogy bosszút állnak, amiért azok együttműködnek ellenük a rendőrökkel és a katonákkal.

Ugyanez a sors vár rájuk, ha nem hagyják békén a Sínai lakóit – üzenték a többi iszlamistának a felvételen. A dzsihádharcossal a tarabin beduin törzs tagjai végeztek, akik arra szólították fel a többi törzset, hogy csatlakozzanak hozzájuk, harcoljanak együtt az Iszlám Állam ellen – írta még a hét végén az Al Arabiya hírtelevízió netes oldala, mely a videót is bemutatta.  

A beszámoló szerint az élve elégetett férfi az ISIS magasrangú tagja volt és meggyilkolta a törzs három tagját, valamint egy rendőrrel is végzett. A közösség mostantól bátran fog harcolni az Iszlám Állammal, a törzs fiai nem félnek a csatáktól. “Itt az idő, hogy közösen nézzünk szembe az ISIS-szel, melynek tagjai nem ismernek irgalmat sem fiatal, sem öreg iránt, és a Földet züllöttséggel és rombolással árasztották el” – fogalmazott közleményében a törzs, amely a térség összes más törzsét felhívta a közös harcra.

Ibrahim al-Ardzsani, a törzs egyik előljárója szerint már több másik törzs is beleegyezett abba, hogy együttes erővel tisztítják meg a hadsereggel együttmáűködésben a félszigetet az iszlamista fegyveresektől.

A Sínai-félsziget északi része, amely Izraellel és a Gázai övezettel határos, az iszlamista fegyveresek és az egyiptomi biztonsági erők közötti harc terepe 2011 óta. Akkor a Mubarak elnök három évtizedes hatalmának véget vető 18 napos felkelés véget vetett a törvény és a rend uralmának is a térségben. Az iszlamista csoportok, köztük az Iszlám Államnak 2014-ben hűséget esküdött Ansar Bait al-Maqdis rendszeresen támadják a katonákat és a rendőröket, akik közül több százat megöltek. A Sínai félszigetről kiindulva hajtják végre terrorakcióikat Kairóban és Egyiptom más pontjain is.

Április második felében légicsapás végzett az Iszlám Állam egyiptomi sejtjének 19 tagjával, köztük 3 vezetővel is a Sínai-félsziget északi részén. Az egyiptomi hadsereg azután hajtotta végre a légi támadásokat, hogy az Iszlám Állam helyi biztonsági erőket támadott meg a félsziget déli részén fekvő Szent Katalin kolostornál, előzőleg pedig kopt templomokban robbantott Kairóban és Alexandriában – a virágvasárnapi támadásoknak csaknem félszáz halottjuk volt.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez