8 eurós minimál órabért javasol a legesélyesebb elnökjelölt Dél-Koreában

Csak decemberben járt volna le Dél-Korea első elnökasszonyának mandátuma, de Pak asszony márciusban belebukott korrupciós botrányába. Ezért kedden választanak a 48 milliós országban, mely igazi gazdasági nagyhatalom.

Az új elnök tehát részt vesz majd a G20 csúcson, melyet az idén Németországban rendeznek meg. Mibe bukott bele a régi elnök? Bizalmas barátnője, akit a helyi sajtó csak sámánasszonynak nevezett, hatalmas megvesztegetési pénzeket vett fel különböző cégektől, melyek kívánságait aztán az elnökasszony teljesítette. A sámánasszony előzetesben, az elnökasszony szintén. A Samsung trónörököse ellen korrupciós per folyik. Az a baloldali politikus, aki 2012-ben vesztett a jobboldali Pak asszonnyal szemben, most nyerésre áll Dél-Koreában.

Moon Jae-in 64 éves ügyvéd, az emberi jogok egyik legfőbb védelmezője hazájában, ahol az elnökasszony papája sokáig kőkemény diktatúrát gyakorolt. A baloldali politikus is többször ült börtönben. Most viszont fő esélyesnek számít, mert a választópolgárok mintegy 40%-a őt látja a legalkalmasabbnak arra, hogy beüljön a Kék Palotába Szöulban. Összesen 15-en pályáznak az elnöki posztra, de három igazi esélyes van az előrejelzések szerint. A második helyen a centrista Ahn Cheol-soo áll, akire a választópolgárok 21%-a kíván szavazni. Ő dúsgazdag vállalkozó. Szakmája szerint orvos, de pénzét egy szoftver cég felfuttatásával hozta össze. A harmadik helyen egy konzervativ politikus áll, a várható szavazatok 18%-ával. Hong Jun-pyo mint ügyész a maffia ellen harcolt. Olyan sikerrel, hogy tetteiről televíziós sorozat is készült. Az egykori ügyész keményen lépne fel Észak-Koreával szemben, mely állandóan atomháborúval fenyegeti a világot. Növelné a katonai költségvetést és fokozná az együttműködést az USA-val.

Ezzel szemben a baloldali jelölt párbeszédet sürget Észak-Koreával. Ő sokkal inkább a gazdaság fejlesztésére költene. 10 ezer vonra, vagyis 8 euróra emelné a minimálbért. Dél-Korea gazdasága jól teljesít, de a haszon legnagyobb részét a nagy cégek (Samsung, Hyundai, Kia stb.) vágják zsebre.

A baloldali jelölt azt szeretné, ha több jutna a munkavállalóknak, mert így növekedne az életszínvonal és a hazai fogyasztás. Dél-Korea alkotmánya szerint az elnök csak egyetlen ötéves periódusra költözhet be a Kék Palotába Szöulban. Minthogy a Koreai-félszigeten háborús feszültség uralkodik, a baloldali jelöltnek nem válik a hátrányára, hogy kommandós kiképzést kapott a hadseregben, amely a világ legszigorúbban őrzött határán néz farkasszemet Észak-Koreával, mely állandóan háborúval fenyegeti szomszédait és mindenekelőtt Dél-Koreát.

Fotó: Moon Jae-in / Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez