Újabb Bundeswehr-botrány: ismeretlenek kifosztottak egy tankot, fegyvereket loptak el

A német védelmi minisztérium csütörtökön bejelentette, hogy több fegyver is eltűnt az egyik gyakorlatozásra fenntartott helyszínről.

Münster közelében, a német hadsereg alsó-szászországi katonai gyakorlatainak helyszínén fosztottak ki egy Fox tankot ismeretlenek a német védelmi minisztérium közlése szerint. A tolvajok még februárban törték fel az egyik tankot és az abban tárolt fegyverekkel távoztak. A zsákmányuk két G36 típusú puska, egy P8-as pisztoly, egy jelzőpisztoly, két töltény nélküli tároló, két rádiós eszköz és egy pár távcső volt – számolt be róla a The Local német kiadása. Maguk a fegyverek nem voltak megtöltve, de azóta sem kerültek elő, a tettes vagy tettesek kiléte pedig még mindig ismeretlen. Jelenleg Lünebergben vizsgálják az ügyet.

Ez nem az első botrány a Bundeswehr körül a közelmúltban: a német hadsereg egyik hadnagya ugyanis nemrégiben bukott le, amikor fegyvert akart vásárolni Ausztriában. Korábban migránsigazolványt szerzett, szíriai menekültnek adta ki magát, és úgy kezdett merényleteket szervezni. Az ügy nagy port kavart Németországban, mivel a hadnagynak állítólag szélsőjobboldali kapcsolatai voltak, amelyek a katonai elhárítás figyelmét mégsem keltették fel. Az újabb botrány sem tesz jót a német politikai elitnek, hiszen októberben Németországban választásokat tartanak.

Fotó: Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez