Arccal a cél felé – Bebe és a középsulisok közös klipje

Bebe a Magyar Afrika Társaság (AHU) jószolgálati nagykövete. Ami azt jelenti, hogy segít a társaság karitatív munkájában, hírét viszi az afrikai és itthoni jótékonysági akcióknak. Ezért is tartotta fontosnak az AHU és elnöke, Balogh Sándor a most elkészült klip támogatását. Az üzletember és filantróp is ott volt a bemutatón.

img_0032
A Középsuli sorozat és életrehívója, a Középsuli portál szintén több jótékonysági akcióban vett és vesz részt. Gyűjtöttek már az AHU által támogatott ugandai árvaháznak épp úgy, mint az egyik budapesti gyermekotthonnak és könyvekkel támogatnak évek óta több erdélyi iskolát is. Mint Kiss Róbert Richard, a Középsulit is jegyző Globoport médiaholding főszerkesztője elmondta: ez a kölcsönös odafigyelés a humanitárius célokra szoros kapcsot jelent az AHU és a Középsuli, illetve a klip szereplői, Bebe és a középsulisok között. Mert nagyon fontos, hogy visszaadjuk a társadalomnak azt, amit a társadalomtól kapunk.

img_0031
Az AHU protokollfőnöke, Orzói Zsuzsa a 2006-ban alakult társaság munkájáról beszélt: a többi között arról, hogy a múlt pénteken már a 15. gyógyító missziójukat indították útra Afrikába. De szólt a többi gyermektámogatási és önkéntes programról is, arról, hogy végre sikerült egy mentőautót vásárolniuk, mellyel itthon segítenek. És arról, hogy Bebe, aki zseniális művész és ember, népszerűsége révén is több támogatót és több önkéntest tud szerezni az AHU-nak.

img_0034
Bebe élvezte a forgatást, ahogy a Középsuli sztárjai is. De először arról beszélt, mennyire fontosnak tartja, hogy jószolgálati nagykövetként szócsöve lehet azoknak a problémáknak, illetve megoldásoknak, amelyek hátrányos helyzetű embereket érintenek. A középsulisokat szereti, ahogy általában a fiatalabb korosztályokat is – örül annak, hogy az idősebbeket is fel tudják pörgetni arra az életritmusra, amelyiken ők pörögnek. Mert ez fontos a megértéshez is, hisz egészen más csatornákon kommunikálnak már az új generációk – mondta, és példaként hozta fel a kétéves unokaöccsét, aki a tévé képernyőjén huzogatni akart, mintha egy i-pad-et tartana a kezében – és nem értette, hogy miért nem megy a dolog. Ami pedig a klipbéli partnereit illeti, úgy érzi, befogadták, neki nagyon tetszik az a sürgés-forgás, ahogy élnek és jól érezte magát köztük. A munkájuk pedig szerinte profi volt.

img_0036
Bodony Barbara a Középsuli sorozatból arról beszélt, kicsit tartottak Bebétől, mert olyan hatalmas sztár – pedig Barbinak is hatalmas rajongótábora van. De kellemesen csalódtak, jól érezték a forgatáson magukat vele – nagyon közvetlen volt, nagyon jól elbeszélgettek, elszórakoztak. Az tetszett neki a legjobban, amikor a Városligetben sétálva külön-külön énekelte a szereplőknek Bebe, hogy fel a fejjel, ne szomorkodjál, miközben instruálta őket.

img_0038
A klipet Kámán Albert (Albi) rendezte, ő írta a forgatókönyvet és a kamera is az ő kezében forgott. Elmondta: sokat gondolkoztak azon, hogy lehet a két brandet, Bebéét és a Középsuli összerakni, de reméli, hogy sikerült. A klip, mint mondta, magáért beszél.

img_0041
És akkor most nézzük is meg. A Középsuli sorozat nézőinek ismerős szituációk lehetnek benne – hisz valahol a közös epizód forgatásán kialakult sztorit is viszi tovább a klip.

Fotó: Bocskay Zsolt

 

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez