100 éve született a legendás színésznő, Szörényi Éva – emlékkiállítás a Bajor Gizi Színészmúzeumban

1917. május 26-án Budapesten született és 2009-ben Kaliforniában halt meg Szörényi Éva színésznő. Századik születésnapján Színészdal címmel kamarakiállítás nyílt a Bajor Gizi Színészmúzeumban.

Az eseményre a család több, Amerikában élő tagja hazautazott és részt vett az ünnepségen, melyet két nappal megelőzött egy szintén a múzeumban tartott beszélgetés a művésznőről.

A család és a meghívott vendégek.
A család és a meghívott vendégek.

Ezen részt vettek többek közt Piros Ildikó, Huszti Péter és Márton András színművészek.

Huszti Péter.
.

marton-andras

A bensőséges hangulatú ünnepség elején Ács Piroska, a PIM (Petőfi Irodalmi Múzeum) – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója üdvözölte a jelenlévőket. A kiállítást Jeszenszky Géza volt külügyminiszter nyitotta meg.

jeszenszky-geza

A család nevében Szörényi Éva legfiatalabb unokája, Lana Örményi idézte fel a nagymama emberi nagyságát.

lana-ormenyi

Bokor Balázs a Magyar Hollywood Tanács elnökeként mondott ünnepi beszédében elmesélte, hogy Los-Angeles-i főkonzulságának elején látogatta meg először a művésznőt, akivel annak haláláig szoros kapcsolatban álltak.

bokor-balazs

Mint elmondta, Szörényi Éva nemcsak Magyarországon volt legenda, hanem Amerikában is, főleg az ottani magyarok körében.

a-kiallitas-1

Miután 1956-ban a Nemzeti Színház forradalmi bizottságának tagjaként részt vett a forradalomban, külföldre távozott és 1957-ben az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le. Több mint 50 évig a magyar nyelv és kultúra erősítésének meghatározó személyisége volt Amerikában. Személyes jó barátja volt Márai Sándornak és Tollas Tibornak.

a-kozonseg

Először 1933-ban lépett színpadra és mivel még 2009-ban is fellépett, művészi pályája kivételesen hosszú, több mint 75 éves. A magyarországi évek alatt a színpadon kívül sok filmben is szerepelt és 1952-ben Kossuth díjat is kapott. Magyarországra először csak a szovjet csapatok kivonulása után, 1991-ben jött vissza. Később gyakran fellépett magyarországi színpadokon és néhány filmben is vállat szerepet.

a-kiallitas-2

 

A program folytatásaként Söptei Andrea, a Nemzeti Színház Szörényi Éva-díjas művésznője Márai Sándor verseket adott elő.

soptei-andrea

Az est hivatalos részének zárásaként Pröhle Gergely, a PIM főigazgatója ünnepélyesen átvette Örményi Istvántól, Szörényi Éva fiától a nagy magyar művésznő hagyatékát.

Pröhle Gergely és Örmény István.
Pröhle Gergely és Örmény István.

dscf0107

dscf0151

 

 

 

 

 

 

 

(Visited 7 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez