Nőkkel akarja megvédetni utolsó erődítményét az Iszlám Állam

Orvlövészeket kezdett telepíteni Moszul óvárosába az Iszlám Állam. Ahogy szorul a hurok iraki “fővárosuk” körül és ahogy fogynak a férfi harcosok, egyre több nő kezébe nyomnak az iszlamisták fegyvert – állítja az iraki hadsereg.

De nemcsak az orvlövészek: az autóba rejtett bombák és öngyilkos robbantók is szaporodnak az óváros szűk utcáiban, hogy megállítsák az iraki erők előrenyomulását. Így aztán óvatosan haladnak előre a katonák a régi városrész felé, miközben heves összecsapások vannak a hadsereg és a dzsihadisták között a klinikai városrészben és az Ibn Szina kórház környékén – írja az Al Arabiya hírtelevízió internetes oldala.

Maan al-Szaadi vezérőrnagy, a terroristaellenes erők egyik parancsnoka szerint lehetetlenség előre megmondani, mikorra foglalhatják vissza Moszult, annyi a váratlan, előre nem látható tényező. Most például nőket kezdett bevezetni az Iszlám Állam, miután nagyon sok férfi harcost veszített.

A bagdadi katonai vezetés megerősítette, hogy Moszul nyugati részének már csak 5 százalékát ellenőrzik a dzsihadisták, tehát döntő szakaszába juthat a harc a következő hónap első felében – jelentette vasárnap az Al Arabiya.

Az egyesült iraki erőknek a közelmúltban sikerült néhány kulcsfontosságú pontot elfoglalniuk, köztük a Tigrisen átívelő harmadik hidat és a Mosul International Hotelt. A harcokban mindkét oldalon több tucat embert veszítettek, köztük az iraki szárazföldi erők két parancsnokát is.

Az iráni Forradalmi Gárda egyik magas rangú parancsnoka is elesett Moszulnál. Ezt két napja jelentették be Teheránban. Az iraki városért október óta folyó hadműveletben most először közöltek ilyen hírt az irániak. A félhivatalos Tasnim hírügynökség a Forradalmi Gárdára hivatkozva azt írta, hogy Saaban Naszíri parancsnok mártírhalált szenvedett a Moszul nyugati részének felszabadításáért folyó harcokban. Az AP hírügynökség úgy tudja, hogy az iráni tábornok életét egy robbantás oltotta ki.

Naszíri tábornok Kászim Szulejmáninak, az iráni Forradalmi Gárda eliterejét jelentő al-Kudsz különleges egység  főparancsnokának a munkatársa volt. Szulejmáni az iraki Népi Mozgósítási Egységek, a főként síitákat, de keresztényeket és jazidiket is tömörítő ernyőszervezet tanácsadójaként harcol 2014 óta az Iszlám Állam ellen Irakban. A tábornokról és a titokzatos Quds Force különleges egységről korábban ITT írtunk.

Fotó: Moszul / Wikipedia

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez