Szaúdi királyi herceg: a nők a múltban saját tevéiket kormányozhatták, akkor miért ne vezethetnének ma autót?

Szaúd-Arábia a világon az egyetlen állam, mely törvényileg tiltja azt, hogy a nők autót vezethessenek. Egy középosztálybeli szaúdi család átlagosan 1000 dollárt kénytelen költeni arra, hogy férfi sofőrt foglalkoztasson a női családtagok fuvarozására.

Fejszál bin Abdallah herceg szerint manapság már teljesen értelmetlen az a tilalom, mely megfosztja a szebbik nemet az autóvezetés jogától. A királyi herceg 2009 és 20013 között oktatási miniszter volt. Most egy rijádi televíziónak mondta el a véleményét. Nem ő az első királyi herceg, aki szót emel azért, hogy a nők a volán elé ülhessenek. Tavaly Alvalid bin Talál herceg fejtett ki hasonló véleményt. Csakhogy a királyi család többsége még nem látja elérkezettnek az időt erre a reformra.

Szalman király fia Mohammed, aki a második számú trónörökös, kijelentette: nincs itt az ideje annak, hogy ezen a tilalmon változtassanak! A királyfi tudja, hogy miért ilyen óvatos: Szaúd-Arábia vallási vezetői, a főmuftik kifejezetten ellenségesek ezzel a változással szemben. Szerintük a nőknek továbbra is a háttérben kell maradniuk. Szaúd király a monarchia megalapítása idején a mélységesen konzervativ wahabbita szektával kötött szövetséget. Fiai, akik utána betöltik az uralkodói tisztséget ragaszkodnak ehhez, mert úgy vélik: a királyi hatalomnak szüksége van a vallási szentesítésre hiszen a monarchia teljhatalmát épp azzal indokolják meg, hogy Szaúd-Arábia az iszlám két szent városának, Mekkának és Medinának az őrzője.

Fotó: Al Jazeera

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez