Több száz méh lepte el a Piazza Fiumét Rómában

A hatóságoknak szakembereket kellett hívniuk, a forgalmas tér ugyanis teljesen megbénult a méhkastól.

Kedd délután több órára lezárták a római Piazza Fiume teret, egy több száz méhből álló méhraj miatt. A The Local szerint a hatóságoknak az állategészségügy segítségét kellett kérniük a zavar elhárításához, de így is eltartott egy ideig, mire újra biztonságossá vált a környék. A közösségi médiumokra felkerült képek alapján a méhek az egyik metrómegálló bejárata körül repültek, a helyiek és a turisták között azonban volt olyan is, aki nem ijedt meg a látványtól, és egyszerűen átsétált az úton a közelükben. 0000rome Rómának korábban a patkányokkal gyűlt meg a baja. Az egészségügyi miniszter, Beatrice Lorenzin szerint „extrém komolyságú a helyzet”, mivel a város parkjaiból többen jelentették, hogy patkányok harapták meg őket. A csótányok és a sirályok száma is növekedett, de vaddisznók is egyre gyakrabban tűnnek fel az olasz fővárosban, egy esetben pedig halálos balesetet is okoztak. Ezeket a jelenségeket a kritikusok Róma szemétválságával kötik össze, de a viccesebb vélemények szerint Róma a Bibliából ismert tíz csapás új verzióját tapasztalja most meg, a méhek, patkányok, sirályok, csótányok és vaddisznók formájában. Fotó: Instagram

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez