Belehajolt a szomszéd házba az egyiptomi ferde torony

Lélegzetvisszafojtva figyelik az alexandriaiak már jó ideje, mi lesz azzal a toronyházzal, amely lassan, de biztosan mozdul el a helyéről.

A hatóságok is versenyt futnak az idővel. A 12 emeletes épület már ráhajolt a szomszédos házra és félő, hogy se szó, se beszéd, összeomlik. Rendkívüli állapotot hirdettek hát ki a házra a Földközi-tenger partján fekvő város központjában, Al Azaritában.

Mindkét épületből kiköltöztették a lakókat még a múlt hét végén. Mohammed Szultán kormányzó még a villamosokat is leállíttatta a környéken, nehogy az általuk kiváltott rezgéstől leomoljon a két ház. Mérnökök vizsgálják, hogyan lehetne a ferde tornyot úgy lebontani, hogy a többi épületben ne essen kár. De annak is a végére járnak, hogy mi okozhatta a magasház dőlését és hogy a környék más lakóépületeinél is lehet-e számítani hasonló meglepetésre.

06-egypt_house

A rakoncátlan épületet még 2002-ben emelték – az építési engedély csak két emeletre szólt. A tulajdonos stikában épített rá további tíz szintet, ezért már évekkel ezelőtt ki akarták üríteni a hatóságok a házat. Aztán mégis maradt minden a régiben, a lakók ugyanis nem voltak hajlandók mozdulni. Egészen addig, amíg egy másik épületet le nem bontottak a környéken és az ő házuk dőlni nem kezdett.

A 93 milliós és gyorsan növekvő népességű Egyiptomban akut a lakáshiány, főleg a nagyvárosokban. Társasházak ezrei épültek engedély nélkül 2011 után, amikor  is a Mubarak elnök elleni felkelés győzelme utáni években a törvényeknek nem igazán sikerült érvényt szerezni az országban, ahol a biztonsági erők is elbizonytalanodtak.

A házomlások nem ritkák arrafelé a silány építőanyagok, az illegális emeletráépítések miatt és nem utolsósorban azért, mert a hatóságok szemet húnynak ezek fölött – emlékeztet a Gulf News.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez