Elnöki szülinap – Donald Trump a Fehér Házban ünnepli, hogy 71 lesz

Feledhetetlen este lesz – ígéri Melania Trump, aki fiával, Baronnal csak nemrég költözött be a Fehér Házba.

Korábban ugyanis úgy döntöttek: a kisfiú fejezze be az iskolaévet New Yorkban, ahol maga Donald Trump is felnőtt. A lapok emlékeztetnek arra, hogy Barack Obama tavaly augusztusban fergeteges bulit rendezett az ötvenötödik születésnapján. Tele volt sztárokkal az ünnepség, akik szigorúan parancsba kapták: nem használhatják a Twittert! Persze néhányan azért megszegték a tilalmat…

Sok kosárlabdázó is jelen volt Obama születésnapján hiszen az elnök maga is lelkes amatőr kosaras volt ifjúsága idején. Egy híres amerikai kosárlabdázó, Dennis Rodman viszont Észak-Koreában énekelte: Happy Birthday to You! A címzett az ifjú diktátor volt. Kim Dzsongun kezdetben titkolta a születésnapját – 1983 január 8-án született, tehát még harmincéves sem volt hatalomra jutása idején. Attól félt: a nála jóval idősebb vezetők nem fogadják majd el teljhatalmú vezetőnek. Ezért sokat közülük legyilkoltatott. Így ma már kevesen kételkednek abban, hogy Kim Dzsongun, a Kim dinasztia harmadik tagja Észak-Korea teljhatalmú vezére.

Akit most újra felkeres Dennis Rodman. A legendás amerikai kosárlabdázó eddig már négyszer járt Észak-Koreában, ahol az amerikaiak első számú közellenségnek számítanak. Négy amerikait fogva is tartottak, de egyet közülük most elengedtek. A kosárlabda diplomácia tehát meghozta gyümölcsét. Trump elnök korábban katonai akcióval fenyegette meg Észak-Koreát, mely egye tökéletesebb rakétákat és atombombákat fejleszt ki. Dennis Rodman, akit kosárlabda-karrierje idején a Féregnek neveztek, szereplője volt annak a valóságshow-nak, melyet annak idején Donald Trump vezetett. Most tehát talán közvetíthet az USA és Észak-Korea között és a kosárlabda diplomácia talán okafogyottá  teszi a háborút …

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez