Újabb észak-koreai rakétakísérlet: mikor érhetik el Kaliforniát?

Amerikai hírszerzők szerint interkontinentális rakétával hajtott végre újabb kísérletet Észak-Korea. Ha minden így megy tovább, akkor Észak-Korea kifejleszt egy olyan interkontinentális rakétát, mely képes nukleáris robbanófejet eljuttatni az USA nyugati partjaira – mondta Washingtonban a katonai hírszerzés főnöke a kongresszus illetékes bizottsága előtt.

Kalifornia mintegy 9 000 kilométerre van Észak-Koreától. Az interkontinentális rakéták hatótávolsága 5 500 kilométernél kezdődik és 10 000 kilométerig terjed. Ha Észak-Korea a fejlesztésben eljut idáig és beveti az atomfegyvert az USA-val szemben, akkor elképzelhetetlen méretű katasztrófa következhet be – jelentette ki Jim Mattis amerikai hadügyminiszter.

Mikor következhet ez be? A szakértők szerint Észak-Koreának még évekig kísérleteznie kell, hogy ilyen hatótávolságú rakétát kifejlesszen. Donald Trump ezért is fenyegette meg katonai megelőző csapással a világtól elzárkózó nemzeti kommunista rendszert. Persze Washingtonban nem mondtak le a diplomáciáról sem: újra megkérték Kínát, hogy gyakoroljon nyomást szövetségesére. Dél-Korea nemrég megválasztott új elnöke, aki nemrég adott interjút a Reuters-nek, szintén arról nyilatkozott, hogy felhívta Hszi Csin-ping kínai elnököt: fékezze meg Észak-Koreát! Pekingben viszont úgy érzik: túlságosan sokat várnak el tőlük Washingtonban és Szöulban. A pekingi külügy szokásos sajtóértekezletén a szóvivő elmondta: mi megtesszük a magunkét és nem tudjuk, hogy milyen plusz erőfeszítést várnak el tőlünk?!

Közben Észak-Korea ifjú diktátora rendíthetetlennek látszik. A hivatalos pártlap nemrég azt írta Phenjanban: Donald Trump egy pszichopata! Azért fenyegetőzik megelőző csapással Észak-Korea ellen, hogy elvonja a figyelmet hazai gondjairól. Az USA elnöke ellen vizsgálat folyik, mert azzal gyanúsítják, hogy túlságosan szoros kapcsolatban álltak munkatársai az orosz nagykövetséggel Washingtonban. Észak-Korea ifjú diktátorának a legnagyobb álma az, hogy találkozzon az USA elnökével. Washingtoni források jelezték: erre egyre kisebb az esély. Talán ezzel is magyarázható, hogy Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre, mert olyan interkontinentális rakétát akar kifejleszteni, mely eléri Kaliforniát is.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez