Sztárkonyha – Juhász Árpád: vacsora múmiával

Sorozatunkban ma messzi földre kalandozunk Juhász Árpád jóvoltából. Aki távoli és helyenként borzongató élményei után nem egzotikus, hanem nagyon is hazai étek receptjét osztja meg velünk: a jó öreg túrós csúszáét. Erdélyi Eszkimó Péter írása.

Azt gondolom, hogy Juhász Árpádot, a magyar természettudományos ismeretterjesztés egyik legjelentősebb alakját szükségetlen bemutatni. Közkedvelt tudósunkat mindannyian ismerjük a televízióból és bár eredendően geológus, kitűnő néprajzkutatóként, sőt tévésként is megmutatta tehetségét. Alább olyan elzárt őslakosok ünnepi vacsoráját osztja meg velünk, akik alig találkoztak még fehér emberrel.

Disznóságokkal etettek az emberevők leszármazottai

Juhász Árpád – hűen indián nevéhez, a Kóborló Farkashoz – nagyjában-egészében “körbekóborolta” a Földet, de úgy is fogalmazhatunk, hogy végigette a bolygónkat. Sikeresen eljutott a világ talán legelzártabb közösségéhez is, a hegyi pápuák egyik törzséhez, amely a titokzatos vadonnal borított, szinte átjárhatatlan hegyek közötti völgyben él. Itt a világjáró geológusunkat a kannibálok leszármazottai mi másra hívták volna meg, mint stílusosan egy halotti torra.

– Az Új-Guinea északnyugati részén fekvő, Indonéziához tartozó Irian Yaya területen forgattunk, ahol az 1500 méteres hegyekben meztelenül járnak a bennszülöttek, akik először 1938-ban láttak fehér ember, egy lezuhant repülőből előkászálódó túlélők személyében. A klán egykori tagjai még ötven évvel ezelőtt ettek emberhúst és ezt az ősi szokásukat leszármazottaik nem szégyellik – mosolyog huncutul a tudós.

Az emberevés szokása többek között azért terjedt el ezen a vidéken, mert bár eme törzsek ősidők óta foglalkoznak földműveléssel és állattenyésztéssel, de a kistermetű csüngő hasú disznón kívül más, tápláléknak alkalmas nagytestű emlősállat ezen a vidéken se közel, se távol nem él. Vagyis errefelé a földnek igen csekély az eltartó képessége, ezért valaha a klánok minduntalan földszerző hadjáratokba kezdtek, amelyeket sajátos torokkal ünnepeltek meg.

– Rendkívül érdekes volt a tűzgyújtási technikájuk, az étel elkészítésének módja és eszközei. Már a tűzcsiholás is prométheuszi módra történt, ők ugyanis a földre fektetett száraz ágon egy indát dörzsölték nagy sebességgel, a parázsló felületre pedig hajszálvékony fűszálakat helyeztek, amelyek megfújva lángra lobbantak – meséli az őskorba illő élményeit Kóborló Farkas.

screenshot_3

Ezután a pápuák földjén mindenhol ismert módon a férfiak nagy gödörben máglyát gyújtottak, amibe főzésre használt köveket dobtak. A felizzított szikladarabokat azután széthasított villaszerű fákkal óvatosan áthordták a „főző” gödörbe. Ezekre rétegezték az asszonyok különböző édesburgonya fajtákat és a törzsfőnök által lenyilazott kisméretű csüngő hasú malac darabjait.

– Ezt a sajátos rakott krumplit pedig banánlevelekkel fedték be, a kupac a búbos kemencére emlékeztetett. Ebben párolták órákon át, amíg végül a főszakácsnő úgy nem gondolta, hogy elkészült a pecsenye – nyelt nagyot Juhász Árpád.

Amíg az étel készült, a nagy utazónk diktafonra vette a halotti tor alatt elhangzó énekeket. A klán tagjai egyszerűen elámultak, amikor visszajátszotta nekik a hangjukat. Úgy néztek rá, mint a mesebeli varázslóra, aki képes megfogni és birtokolni a hangot, mert eddig soha nem hallották vissza saját szavaikat.

– Végül a pecsenye elkészült. Ekkor kihoztak egy 360 éves, koromfeketére aszalódott múmiát, aki egykor a klán vezetője volt és leültették közénk, mint díszvendéget. Szóval ilyen bizarr táraságban kellett étkeznünk. Egyébként hétköznapokon az egykori főnök a többi híres legendás vezér múmiatársával együtt a férfiak házában lakozik – borzong meg a geológus utazó.

screenshot_4

Juhász szerint az étel nagyon ízletes, mondhatni zamatos volt, bár a són kívül mással nem ízesítették. A sót egyébként nagy sótartalmú forrásokból nyerik, mégpedig úgy, hogy leveleket lógatnak a vízbe, amelyen a só megtapad, és azt teszik az ételre. Miközben falatozott, az jutott eszébe, hogy ötven évvel ezelőtt egy réteg ellenségből, egy réteg krumpliból készült volna a lakoma és amikor az őslakosok fürkésző szemeibe nézett, úgy érezte, mintha éppen a lapockáját, vagy a combját méricskélnék…

– Ide, a Nagy Balem völgyébe egyébként nemigen engednek expedíciókat a hatóságok, mégpedig a helyiek túszejtő akciói miatt, de nekünk nagy szerencsénk volt, mert megismerkedtünk egy fiúval, aki az itt élő dani népcsoport egyik klánjához tartozott. Ő ajánlott be bennünket hozzájuk. Mindamellett el kell mondanom, hogy a tor alatt a félrevonult idős, pénisztokos harcosok mindvégig sandán tekingettek felénk, a fehérek felé. Ezen azonban nem csodálkoztunk, hiszen ők gyakran a szomszéd falut is ellenségnek tekintik – zárta beszámolóját a híres tévés.

Beszélgetésünk végén azonban kiderült, hogy Juhász Árpád idehaza nem főz rakott krumplit kannibál módra, mert nem vált a kedvencévé. Számára a legfinomabb étek gyermekkora óta a túrós csusza rengeteg sült szalonnapörccel, ami nagymamáját juttatja eszébe!

Recept:

250 g jó minőségű csusza tészta

15 dkg füstölt szalonna (pl. mangalica)

25 dkg túró (esetleg a fele juhtúró, zsíros)

0,5 l tejföl (zsíros)

só ízlés szerint

fehérbors ízlés szerint

vaj a hőálló tál kivajazásához

Elkészítése:

Felkockázzuk a szalonnát, és lassú tűzön kiolvasztjuk, félig ropogósra sütjük. Közben megfőzzük a tésztát. A túrót kb. 4 dl tejföllel összekeverjük, pihenni hagyjuk. A tésztát hideg vízzel leöblítve szűrjük le, és azonnal hozzákeverjük a szalonnát és a kisült zsír felét. Ezután beletesszük a tejföllel kikevert túrót, majd beletesszük a kivajazott tepsibe. Kicsit megszórjuk fehérborssal, és összekeverjük, majd a maradék tejfölt rákenjük a tetejére. 200 fokra előmelegített sütőben pár perc alatt készre sütjük.

Tipp: tálaskor kis snidlinggel lehet megbolondítani

Fotók: Juhász Árpád

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez