Ikonikus fotó: terhes és pucér teniszbajnok a címlapon

A 32 éves Serena Williams nagy hassal fényképeztette magát meztelenül és így került a Vanity Fair címlapjára. A fotós Annie Leibovitz. Annak idején még Demi Moore hozta divatba azt, hogy terhesen fotóztatja magát.

A teniszsztár egyből interjút is adott a Vanity Fairnek. Ebből kiderül, hogy az ausztrál nyílt tenisz bajnokság előtt már tudta, hogy gyereket vár, de ez semmiféle gondot nem okozott: megnyerte a versenyt.

screenshot_3

Serena Williams összesen 23 nagy versenyt nyert egyéniben – ezzel minden idők egyik legnagyobb bajnokának számít. John McEnroe, a férfi tenisz egykori kiválósága úgy nyilatkozott: Serena Williams legfeljebb a hétszázadik lenne a férfiak ranglistáján. Mire a gyermeket váró sztár azzal vágott vissza, hogy McEnroe kicsit jobban tisztelhetné a szebbik nemet. Különben is: ma már a nők is tudnak úgy játszani, mint McEnroe a fénykorában. A 21. század tenisze ugyanis más, mint a korábbi: sokkal gyorsabb és hatékonyabb, mint McEnroe idejében volt.

Serena Williams, aki áldott állapotban fényképeztette magát, nem volt hajlandó elárulni a születendő gyermek nemét. Az biztos, hogy a genetikai kód kedvező lesz a tenisz szempontjából, hiszen a sztár nővére, Venus Williams is nagyszerű teniszjátékos.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez