Vérszomjas tőkés récék Romániában

A Cambridge Egyetem egyik kutatójának először sikerült megfigyelnie és lencsevégre kapnia egy vadkacsa populáció különös viselkedését Romániában. Tudományos magyarázat azonban még nincsen arra, hogy az ott élő tőkés récék miért vadásznak költöző madarakra.

A tőkés récék vagy más néven vadkacsák Európa legelterjedtebb szárnyasai közé tartoznak. Szinte mindenhol megtalálhatók és köztudottan magvakkal, növényekkel, apró halakkal, rovarokkal és ebihalakkal táplálkoznak. Általában békes madaraknak számítanak, ezért is furcsa, amire a tudós felfigyelt.

Dr. Silviu Petrovan vette észre, hogy egy kifejlett vadkacsa miként vadászott le Délnyugat-Romániában egy apró kis madarat, melyről később kiderült, hogy a verébalakúak rendjébe tartozó billegetőféle madárka volt. A kutató elmondta, hogy a vadkacsa váratlanul lecsapott a madárra, majd addig tartotta a víz alatt, míg az meg nem fulladt, ezután pedig lenyelte. Nem sokkal később egy másik kismadár is pórul járt, miután egy fejlődésben lévő tőkés réce csapott le rá hasonló vehemenciával.

Dr. Petrovan szerint a szakirodalom nem tesz említést ilyen esetről. Ő is csak most látott ilyet először. Azt viszont megjegyezte, hogy a madarat elejtő vadkacsán látszott, hogy nehezen birkózik meg a zsákmány elfogyasztásával, képtelen kisebb darabokra szétmarcangolni. A vadkacsa csőre ugyanis erre alkalmatlan, emésztőszerve pedig egyáltalán nem ilyen fogáshoz van hozzászokva.

Mindenesetre Petrovan meggyőzödése, hogy a látottak új fejezetet nyithatnak a vadkacsák viselkedésében és táplálkozásában. Már azt is lenyűgözőnek tartja, hogy ezek a vadkacsák megtanultak hatékonyan vadászni, elejteni kisebb madarakat. Szerinte ennek az oka az, hogy a fiatalabb példányok a gyors fejlődés és növekedés érdekében új, minőségi fehérjeforrást keresnek maguknak.

kép:wikipedia

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez