Kiürítettek egy óvodát Németországban, mert az egyik gyerek bombával sétált be a foglalkozásra

A darmstadti oviban volt nagy meglepetés, amikor a nevelők felfedezték a furcsa tárgyat, melyet a megtalálója az erdőből vitt oda magával.

Szerdán evakuálni kellett egy óvodát a németországi Darmstadtban, amikor a nevelők legnagyobb meglepetésükre egy gyújtóbombát fedeztek fel az egyik polcon. A furcsa tárgyat az egyik óvodás helyezte el ott – állítólag akkor találta a szerkezetet, amikor az erdőben sétáltak. Az óvoda dolgozói azonnal értesítették a rendőrséget, a gyerekeket pedig egy közeli játszótérre vitték, amíg a tűzszerészek elszállították a gyújtóbombát, majd az erdőt is átvizsgálták – osztotta meg a darmstadti rendőrség szóvivőjének tájékoztatását a The Local.

A rendőrség ugyanakkor kiadott egy közleményt is, amelyben figyelmeztetik a lakosságot, hogy második világháborús robbanószerkezeteket gyakran találni erdőkben és külvárosi területeken, de még a városokban és vidéki házak kertjeiben is előfordulnak. Ha ilyenre bukkan valaki, azonnal értesítenie kell a hatóságokat. A háború után 70 évvel ugyanis még mindig nem ritka Németországban, hogy akár egész városokat is ki kell üríteni egy-egy bomba miatt. A legnagyobb ilyen műveletet tavaly karácsonykor hajtották végre,  amikor egy brit bombát kellett hatástalanítaniuk a tűzszerészeknek Augsburg városában. Akkor 54.000 embernek kellett ideiglenesen elhagynia az otthonát.

Fotó: DPA

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez