Férfias eszmecsere Hamburgban – több mint kétórás amerikai-orosz csúcs Hamburgban

Fél óra helyett két óra 15 perc volt a Trump-Putyin beszélgetés időtartama. Rajtuk kivül csak a két külügyminiszter vett részt a megbeszélésen, mely a G20 csúcs alkalmából zajlott Hamburgban.

Konkrét megállapodás Szíria kapcsán született: tűzszünet Deraa városa körül. Az ország délnyugati részén a kormánycsapatok olyan felkelőkkel küzdenek, akiket az USA támogat. Tillerson külügyminiszter közölte: az oroszokat is be akarják vonni a sziriai rendezésbe. Putyin Aszad elnököt támogatja, de távolról sem olyan határozottan, mint Irán. Az amerikai diplomácia, mely Iránt újra ellenségnek tekinti, meg kívánja bontani az orosz-iráni szövetséget.

Ez nem olyan nehéz, hiszen Szírián kivül megvitatták Ukrajna és Észak-Korea ügyét. Ha Ukrajna ügyében Moszkva engedményeket kap, akkor valószínűleg Szíriában az oroszok változtatnak álláspontjukon és kiállhatnak Aszad elnök mögül. Trump a választási kampány idején még azt ígérte: javítja a kapcsolatokat Oroszországgal. Azóta nem sok történt. Ez volt az első személyes találkozó Trump és Putyin között.

Varsóban Trump megnyugtatta a közép- és kelet-európai NATO tagokat: az USA megvédi őket Oroszországgal szemben. Putyin szerint semmifajta orosz fenyegetés sincs. Az USA és az EU szankciókat alkalmaz Oroszország ellen a Krím félsziget annektálása miatt. Putyin számára fontos lenne ezeknek a szankcióknak a feloldása, hiszen az orosz gazdaság mélyrepülésben van. A két nagyhatalom között gazdasági érdekellentét is van: Amerika is el akar adni földgázt Európában, mely eddig orosz vadászmezőnek számított. Az első csúcson nyilván nem születhetett áttörés, de a párbeszéd oda vezethet, hogy Oroszország páriaszerepe véget ér és Putyint újra meghívhatják a G8 csúcsra, mely Moszkva kizárása miatt jelenleg csak G7-nek számít.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez